A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)
Hegedűs András és Piros László elvtársak az elmúlt években ugyancsak felkészültségüket meghaladó magas funkciókba kerültek, jórészt azért, mert a régi vezetés káros vonalának kritikátlan és készséges végrehajtói voltak. A négy említett elvtárs régi hibáit ma sem ismeri fel teljes mértékben, és ez nehezíteni fogja számukra ezeknek a hibáknak teljes leküzdését. 4. Andics Erzsébetről, Bérei Andorról és a többi - a vezetésben kisebb szerepet vitt - elvtársról a Központi Bizottság úgy ítéli meg, hogy korábbi hibáik súlyát és saját felelősségüket látják, s ezért úgy döntött, hogy ők 1958 első felében térjenek haza. A Központi Bizottság szükségesnek tartja, hogy mindezek az elvtársak - akik 1958 folyamán haza fognak térni, csupán mint egyszerű állampolgárok és egyszerű párttagok kapcsolódjanak be a normális életbe; pártfunkciót egyelőre nem viselhetnek. Mindegyikük azonos feladata személyes munkájával és magatartásával bebizonyítani, hogy tanult a múlt hibáiból. Ily módon kell visszanyerniük az emberek bizalmát és megbecsülését. A volt vezetők ügyének rendezése kapcsán a Központi Bizottság kifejezi azt a meggyőződését, hogy a párttagság helyeselni és támogatni fogja ezt a döntést. Minden párttagnak, vezetőnek és egyszerű tagnak közös feladata, hogy védje pártunk revizionizmustól és dogmatizmustól mentes marxista-leninista irányvonalát. Sohase felejtsük el se azt a kárt, amit a Nagy Imre-féle árulás okozott a magyar népnek, se azokat a súlyos következményekkel járó torzításokat, amelyeket a Rákosi-féle - néptől elszakadt - káros vonalvezetés idézett elő pártunk politikájában. A párt eszmei, politikai és szervezeti egységének megbontására irányuló minden kísérletet -jöjjön az bármilyen oldalról és bárki részéről - keményen vissza fogjuk utasítani most és ajövőben is. A Központi Bizottság azt javasolja, hogy e levelet, amely a volt vezetők kérdésével foglalkozik, vitassák meg pártunk minden alapszervezetében, zárt taggyűlésen. Hogy a tanulságokat még jobban emlékezetünkbe véssük, e kérdés kapcsán újra meg kell világítani a volt vezetés hibáit. Ugyanakkor vitassák meg alapszervezeteink azt is, hogy saját munkájukban nincsenek-e maradványai a régi hibáknak, szektás munkamódszereknek. Ez szükséges, mert minden olyan hiba, amely gátolja tömegkapcsolataink fejlesztését, mint a pártonkívüli becsületes dolgozók lebecsülése, a tömegek szakadatlan felvilágosításának és meggyőzésének elhanyagolása, a parancsolgatás és pöffeszkedés, az elvtelenség és karrierizmus megtűrése a pártéletben, csökkenti harcunk erejét a fő ellenség, az imperialista burzsoázia ellenforradalmi erői és hitvány segítőik, a revizionista árulók ellen. Amikor a Központi Bizottság ajánlja, hogy a volt vezetők kérdésének megoldását és a szektás hibák maradványainak leküzdését vitassa meg párttagságunk, ugyanakkor felhív arra is, hogy a levélben tárgyalt ügyet nem szabad kivinni a párton kívülre; nem szabad szívességet tennünk ellenségeinknek, akik mindenkor készek felszaggatni pártunk régi, de most már a teljes gyógyulás útján lévő sebeit. Rendíthetetlen meggyőződésűnk, hogy e levél megvitatása tovább fogja szilárdítani pártunk egységét, amely az ellenforradalom erőivel vívott harcban született újjá és napról napra erősödik. Meggyőződésünk, hogy, ha az elvtársak, mentesen minden elvtelen személyeskedéstől, megvizsgálják saját alapszervezetük munkáját, abban is további javításokat tudnak elérni. Ezt - egész pártunk és népünk ügye javára - szívből kívánjuk Önöknek. Budapest, 1958. február hó Elvtársi üdvözlettel a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 236