A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

az ember ott, a gyerek az iskolába nem jár, hát ennyire bűnös ez mégsem volt. És a vége az, hogy politikailag közeledik hozzá. Most hazajönnek, mindenesetre valaki, aki nem fél tőle, hogy rossz fiú - lehet, hogy én - ezekkel beszélni fog, amikor hazajönnek, és azt mondja: nem a Holdban éltek, emberek, a Szervezeti Szabályzat vonatkozik rátok, ti sértődött emberek vagytok, de sokat táncolni ne táncoljatok, mert a párttal ti sem játszhattok, és majd meglátjuk, hogy mit csinálnak. Hát mit fognak csinálni mégis? A Kovács kimegy a Weiss Manfrédbe, és igazságot kér a munkásoktól a saját maga számára? Csak rá kell gondolni, zúgni-búgni fognak, három tucat, öt tucat ember össze fog jönni és azután mi lesz? Lesz, aki a pártszerűtlenség útjára lép, és azt elő kell venni, és oda kell a KEB-hez vinni, és ha rászolgált, ki lesz zárva a pártból. Azt kap, ami neki jár. Azért van itt egy kis gyengéd célzás, hogy a párt egységét megvédjük mindenkivel szemben, mert ezt ők is el fogják olvasni, ezt az anyagot, ha elhatározzuk. Én ezt a humanizmust így értelmezem. Én a kedvező pozícióért harcolok, hogy a párt, a KB ne legyen igazságtalan pozícióban, az nem volnajó. Ez egy nagyon bonyolult kérdés, elvtársak. Hát tényleg a proletárdiktatúra fennállása idején elég szokatlan helyzet, hogy egy másik országban tart bizonyos számú embereket, és nékünk még vannak ilyenek. Azért gondolkozzanak, Romániában is léteznek emberek

50

, valamikor majd azt is meg kell oldani [sic!]. Azután egy ilyesmi, amíg ők ott ülnek, én találkoztam Moszkvában - már említettem - vezető, tekintélyes emberekkel, más országok kommunista mozgalmaiból, aki barát, minden jól van, és titokzatosan megkérdezi, hogy hol vannak most ezek? Mármint a Rákosi meg a többiek. Hát hol? Hát mindenki nyugodtan gondolhatja, hogy amíg ők ott vannak, az SZKP tartalékban tartja őket. Nem gondolhatja ezt bárki a világon? Pedig az SZKP, hallhatjátok, hogyan tartja őket, de gondolni mindenki gondolhatja. Minek ezeknek a sóvárgóknak még egy évi reménykedési időt adni, akik abban reménykednek, hogy ezek hazajönnek. Jöjjenek haza, történjen, ami történik, és azután vége lesz a sóvárgásnak, meg a reménynek, meg ennek a csoportnak is. Én kijelentem, elvtársak, ha itthon vannak, három hónap múlva ebből a csoportból semmi sem marad, de amíg így vannak, addig van. Itthon is van a reménykedők csoportja. Ennek megvan a maga útja, én olyan humanista vagyok, ha bűnt csinált, menjen a KEB-hez, arra fogok szavazni, ha még cifrábbat csinált, akkor induljon meg az állami vizsgálat ellene, de én azt 1956-ból, 1957-ből megtanultam, hogy nem lehetjátszani senkinek. És ezt eszerint kell venni. Nekem ez az ember, ez a Kovács, igen jó barátom volt, valamikor az illegalitásban, még a múlt év tavaszán éjszaka könyörögtem a lakásán, hogy szánjátok már rá magatokat a cselekvésre, vagy előbb 1956-ban, hogy csináljatok, mert ha ti csináljátok, a Politikai Bizottság, még szárazon elviheti a párt, ha nem, szörnyű dolog lesz. Azt mondta, ne fenyegessem őt. És nem barátom, és nem tisztelem, és nem szeretem, énszerintem egy bukott, szánalmas politikai figura, aki még visszaevickélhet valaha, ha képes arra, hogy megértse, hogy hibát csinált. Ha nem képes, el fog pusztulni, mint kommunista. Teljesen tönkre fog menni, de nekünk nem érdekünk, a pártnak nem érdeke, hogy ezeket mind tönkretegye, és pusztuljanak mint kommunisták, ez nem a párt érdeke: Pusztuljon el, aki pusztulni akar, aki meg vissza akar térni a jó útra, térjen vissza. így áll ez a kérdés. 223