Szűcs László: Dálnoki Miklós Béla kormányának (Ideiglenes Nemzeti Kormány) Minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1944. december 23.-1945. november 15. B kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 28. Budapest, 1997)
I. sz. Függelék. Jegyzék a körözés útján jóváhagyott minisztertanácsi előterjesztésekről 567 - Belügyminisztérium 567
LR voltak kénytelenek elhagyni lakhelyüket, másrészt aki még magyar uralom idején, de már a Vörös Hadsereg előnyomulását követően önszántukból költöztek át, harmadrészt azokat, akik a fegyverszüneti egyezmény értelmében voltak kötelesek Magyarországra visszatelepülni. A nyilvántartásba vételi kötelezettséget azért javasolta az 1938. január 1-jei kezdő időponttal elrendelni, hogy egyben pontos felvétel készülhessen a háború alatt átköltöztetett bukovinai székelyekről is. Az előterjesztés mellett megtalálható a rendelet tervezete.) 1945. szeptember 21. 20 502/1945. Rendelet a törvényhatósági bizottsági, városi képviselőtestületi, illetőleg községi képviselőtestületi tagok Nagy-Budapest területén történő választásáról szóló 7460/1945. ME sz. rendelet kiegészítéséről. 2 (Csak a rendelet tervezete található az iratban, e szerint akinek Nagy-Budapest területén törvényhatósági bizottsági, illetőleg képviselőtestületi választójoga volt, a törvényhatósági bizottság, illetőleg a képviselőtestület tagjává meg lehetett választani abban a községben is, ahol 1945. június 1. napján nem lakott ugyan, de ebben az időpontban a községben állandó munkahelye volt.) 1945. szeptember 22. 55 058/1945.BM II. Határozat a Moszkvából, emigrációból hazatért személyeknek a választói névjegyzékbe való kivételes felvételéről. (A csatolt jegyzékben Sík Endre, Fogarasi Béla, Fogarasi Béláné sz. Berend Elza, Szántó Béla, Szántó Béláné sz. Krammer Mária és Andics Erzsébet budapesti lakosok neve szerepel. 3 ) 1945. szeptember 25. 20 382/1945.BMII.4. Rendelet a választói joghoz megkívánt helybenlakás alól adható felmentésről szóló 8410/1945. ME sz. rendelet kiegészítéséről. 4 (Az előterjesztés indokoltnak jelezte azok választói jogosultságának elismerését, akiket 1945. szeptember 1-je, illetve június 1-je után telepítettek le a kitelepített fasiszta németek birtokaira. A rendelettervezet megtalálható az előterjesztés mellett.) 1945. október 17. 55 708/1945.BM II.sz. Javaslat a Moszkvából, emigrációból hazatért Lakatos (Schwarz) Éva Bella 5 budapesti lakosnak a választói névjegyzékbe való felvételének engedélyezésére. 2 MK 1945. szeptember 1. 1 Sík Endre (1891-1978) jogász, diplomata. 1915-ben orosz hadifogságba került, s csak 1945-ben tért haza. A Külügyminisztérium munkatársa lett, 1958-tól 1961-ig külügyminiszter volt. Fogarasi Béla (1891-1959) tanár, 1919-ben emigrált, 1930-tól a Szovjetunióban élt. 1945-ben hazatért s a Társadalmi Szemle főszerkesztője, majd egyetemi tanár, 1948-ban a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének igazgatója lett. Szántó Béla (1881-1951) tisztviselő. A Tanácsköztársaság idején hadügyi népbiztos volt. Németországban, majd a Szovjetunióban élt emigránsként. Hazatérése után gazdasági vonalon, majd diplomataként tevékenykedett. Andics Erzsébet 1902-1986) történész. 1922-ben fogolycserével került a Szovjetunióba. Hazatérése után a Kommunista Párt központjában, majd az Oktatásügyi Minisztériumban dolgozott. 1948-tól egyetemi tanár volt. * 8660/1945. ME sz. rendelet, MK 1945. szeptember 26. lakatos Éva (1905-1993) magántisztviselő. 1935-től élt a Szovjetunióban. Hazatérése után a Kommunista Pártban dolgozott. 1958-tól az Állami Hangverseny és Műsorigazgatóság, 1965-től az Országos Filharmónia vezetője volt. 568