Szűcs László: Dálnoki Miklós Béla kormányának (Ideiglenes Nemzeti Kormány) Minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1944. december 23.-1945. november 15. B kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 28. Budapest, 1997)

A minisztertanácsi ülések jegyzőkönyvei (folyt.) 9 - 62. 1945. október 24 423

62.1945. október 24. nisztertanács előtt már ismertetett körülmények folytán 85 olyan kevés férőhellyel ren­delkeznek jelenleg, hogy az előző tanévekben bennük lakott hallgatók igen nagy ré­szét sem tudták és tudják befogadni, a csehszlovákiai magyar egyetemi és főiskolai hallgatók bennük való elhelyezéséről tehát szó sem lehet. A csehszlovák területről menekült egyetemi és főiskolai hallgatók elhelyezése céljából tehát sürgősen fel kell állítani egy új, legalább 300 férőhelyes internátust. Indokoltnak látszik az internátus céljára valamelyik, jelenleg használaton kívül álló laktanya, illetve laktanya-részlet (laktanya-épület) átengedését kérni a Honvédelmi Minisztériumtól. Egy laktanya­épületben berendezett internátusban esetleg a jelenleg hajléktalan anyaországi egye­temi és főiskolai hallgatók nagy része is elhelyezhető lenne. Az új internátus berende­zésére nagyobb összegű rendkívüli hitel megszavazására van szükség, a hallgatók el­látásának biztosítására az új internátus férőhelyeinek megfelelő számú személyre be­rendezett és ellátott menzát kell felállítani. A menza felállítására ugyancsak nagyobb összegű rendkívüli hitel és az illetékes minisztériumok támogatása szükséges. Az internátus irányításával és felügyeletével elsősorban a Csehszlovákiából mene­kült tanárokat kell megbízni, ezzel átsegítve őket is a lakás és élelemszerzés kezdeti nehézségein. c/ A középiskolai tanulók elhelyezésére Budapesten nem áll rendelkezésre interná­tus, tehát vidéki középiskolákba kell beosztani őket jelentkezésük után, hogy tanul­mányaikat folytathassák, s az ottani internátusokban való elhelyezésükről, illetve a helybeli családokhoz ellátásra való kiadásukról kell gondoskodni. A középiskolai ta­nulók számára, legalább elégséges tanulmányi eredmény esetén, a folyó tanévre teljes díjmentesség biztosítandó. A középiskolai tanulók tartási díjának fedezését a folyó tanévben az államnak kell magára vállalnia. A tanulók internátusokban való elhelyezését, az ellátásra való kiadá­sát a tankerületi főigazgatók rendelkezése alapján azoknak a középiskoláknak igazga­tói bonyolítják le, amelyekbe a menekült tanulókat beosztják. Az ügy rendkívül sürgős voltára való tekintettel jelen előterjesztésem anyagát a pénzügyminiszter úrral és az érdekelt társminiszter urakkal előzetesen meg nem tár­gyalhattam, mégis éppen az ügy rendkívüli sürgősségére való tekintettel a miniszter­tanács hozzájárulását kérem tehát: 1/ A Csehszlovákiából menekült magyar egyetemi és főiskolai hallgatóknak a ma­gyar egyetemekre és főiskolákra való beosztásához, 2/ folyó tanévi tandíjaiknak és egyéb tanulmányi díjaiknak elengedéséhez, 3/ valamelyik használton kívül álló budapesti laktanyaépületnek internátus céljára való kiigényléséhez, 4/ az internátus felszerelésére 15 000 000 P rendkívüli hitel még október hó folya­mán való megnyitásához, 5/ a hallgatók ellátásának biztosítására szükséges menza felállítására tíz millió pen­gő rendkívüli hitel ugyancsak október hóban való igényléséhez, 6/ a Csehszlovákiából menekült középiskolai tanulók vidéki középiskolákba való beosztásához, 7/ a legalább elégséges tanulmányi eredményt felmutató középiskolai tanulók folyó tanévi tandíjainak elengedéséhez, Lásd az 55. sz. jegyzőkönyv 4. és a jelen jegyzőkönyv 31. napirendi pontját. 458

Next

/
Thumbnails
Contents