Szűcs László: Dálnoki Miklós Béla kormányának (Ideiglenes Nemzeti Kormány) Minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1944. december 23.-1945. november 15. B kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 28. Budapest, 1997)
A minisztertanácsi ülések jegyzőkönyvei (folyt.) 9 - 55. 1945. szeptember 20 239
55. 1945. szeptember 20. megállapítását, hogy a felek akaratmegegyezése mire irányul, nem lehet függővé tenni az akaratmegegyezés tartalmának vizsgálatába esetenkint bocsátkozó és az adott eset körülményeihez igazodó bírói mérlegeléstől. A bírói gyakorlatnak a fent említett eseti döntés által lényegében nem érintett álláspontja mind jogi, mind közerkölcsi szempontból tarthatatlan, külpolitikai szempontból pedig igen aggályos. Az 1894: XXXI. te. 113. §-ának első bekezdése a házasság alaki érvényességének megítélése tekintetében kizárólag az illető külföldi államban a házasságkötés idejében és helyén hatályban volt jogszabályok alkalmazását rendeli és a törvény a külföldi jog alkalmazása tekintetében semmiféle megkülönböztetést nem ismer, illetőleg korlátot nem szab, egyenesen törvénysértő volt tehát a magyar bíróságoknak és közigazgatási hatóságoknak a szovjet házassági jog idevonatkozó szabályainak figyelembevételét mellőző gyakorlata. Az, hogy a Szovjetunió házassági joga lényegében eltérően szabályozza a házasság intézményét mint a magyar házassági törvény, magyar állampolgár által a Szovjetunióban kötött házasság alaki érvényességének elismerése tekintetében annál kevésbé szolgálhat akadályul, mert a házasságkötés anyagi jogi hatásai tekintetében amúgysem a szovjet, hanem a magyar jog szabályai irányadók. Erkölcsi szempontból az ismertetett gyakorlat kiváltképpen azért esik súlyos kifogás alá, mert a törvényes házassági életközösségben élés helyett közönséges nemi viszonyra serkenti a feleket, felszabadítja a férfit a nőtartás és a törvényes gyermek tartására vonatkozóan terhelő kötelezettsége alól, illetőleg ösztönzésül szolgál arra, hogy feleségét és a házasságból született gyermekeit cserbenhagyja. Az nem is szorul részletes indokolásra, hogy mennyire aggályos ez a gyakorlat külpolitikai szempotból. Míg a magyar bírói és közigazgatási gyakorlat a Szovjetunióban az orosz jog szabályainak megfelelően anyakönyvezett polgári házasság alaki érvényességét nem ismerte el, addig alaki tekintetben érvényesnek ismerte el az ott létrehött egyházi házasságkötéseket, holott ezeknek a kötéseknek a szovjet jog egyáltalában nem tulajdonít jogi jelentőséget. Ezt az álláspontot azzal indokolták, hogy a Szovjetunió házassági joga tulajdonképpen nem is szabályozza az európai felfogásnak megfelelő házasság intézményét; minthogy pedig általános emberi jog szerint a házasságkötést lehetővé kell tenni, ennélfogva érvényesnek kell elismerni az illető vallásfelekezetek joga szerint megszabott alakban létrejött házasságokat, mert ilyen házasság megkötése kétségtelen bizonyítéka annak, hogy a felek szándéka európai értelemben vett házasságkötésre irányul. Az előadottakhoz képest nyilvánvaló, hogy ez az álláspont szintén teljesen nélkülözi a törvényes alapot. Ezek szerint elutasíthatatlan követelmény, hogy a szóban levő tárgykörbe tartozó kérdéseket rendelet szabályozza. Az előzők során ismertetett szempontoknak megfelelő rendelet tervezetét idemellékelve tisztelettel bemutatom. A rendelettervezet 1. §-a világosan kimondja, hogy a Szovjetunió területén az 1917. évi december hó 20. napja, vagyis a házasságkötés alaki kellékeit első ízben megállapító szovjet jogszabályok hatálybalépésének napja után kötött házasságokra az 1894: XXXI. törvénycikknek a külföldön kötött házasságokról szóló rendelkezéseit kell alkalmazni. Ehhez képest a szóban levő házasságkötések alaki érvényességének megál265
