Szűcs László: Dálnoki Miklós Béla kormányának (Ideiglenes Nemzeti Kormány) Minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1944. december 23.-1945. november 15. A kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 28. Budapest, 1997)

A minisztertanácsi ülések jegyzőkönyvei 81 - 41. 1945. július 25 688

4L 194S. július 25. 41 Id. sz. melléklet (a 41/28. napiendi ponthoz) Budapest, 1945. július 19. Dalnoki Miklós Béla miniszterelnök úrnak Budapest Miniszterelnök Úr! Idemellékelten átszármaztatjuk az Országos Szövetkezeti Tanács alkotmányának 58 a legközelebbi minisztertanács elé kerülő tervezetét 59 és az egyes vitás pontokra vonat­kozóan az alábbiakban vagyunk bátrak a tanács álláspontját megindokolni. Az 1. § (2) bekezdésében törölni kívánjuk a tanács tagjai közül a Polgári Demokra­ta Párt 60 és a Magyar Parasztszövetség 61 javasolt két-két 62 tagját. Álláspontunk indoka, hogy a Polgári Demokrata Párt kifejezetten szövetkezetellenes és nincs értelme, hogy a tanács munkáját egy, a szövetkezeti gondolattal elvi okokból szembenálló párt befo­lyásolja és gyöngítse. A Parasztszövetségre vonatkozóan pedig az az álláspontunk, hogy miután a szakmák az Országos Szakszervezeti Tanácsban valamennyien képvi­selve vannak, külön-külön egyes szakmák részére képviseletet nem kívánunk biztosí­tani semmilyen érdekeltségnek sem. A 12. § 63 ellen a pénzügyminiszter úr foglal állást, holott meggyőződésünk szerint éppen a pénzügyi tárca érdeke, hogy olyan szövetkezetek megalakulását az Országos Szövetkezeti Tanács megakadályozhassa, amelyek, mint álszövetkezetek, csupán a szövetkezeteket megillető adó- és illetékkedvezmények kedvéért alakulnának meg. A 13. § M a pénzügyminiszter úr kérésére került bele a rendelettervezetbe. Ennek a §-nak a törlését kívánja a tanács, mert csak valamennyi szövetkezet ügyeibe való egyenlő betekintési joggal van módjában a tanácsnak egységes szövetkezeti hálózatot és központokat kiépíteni. A 18. §-ban 65 törölni kérjük a közjóléti szövetkezetekre vonatkozó kivételét, ugyan­ezen meggondolás alapján. Tisztelettel [olvashatatlan aláírás] főtitkár 58 Az előző négy szót ceruzával aláhúzták. 59 Az előző szót ceruzával aláhúzták. 60 Az előző három szót áthúzták, majd, - feltehetőleg Miklós Béla - a lap szélére írta: „Polg. dem. párt." 61 Az előző két szót aláhúzták. 62 Az előző két szót áthúzták, illetve az első szót „l"-re javították. 6Î A 12. § arról szólt, hogy a rendelet hatálybalépése után szövetkezet megalakulásához az Országos Szövet­kezeti Tanács engedélye szükséges. 64 A 13. § kimondta, hogy a külön törvény alapján alakult hitelszövetkezetekre, valamint az Országos Köz­ponti Hitelszövetkezet kötelékébe tartozó hitelszövetkezet ellenőrzésére az Országos Szövetkezeti Tanács ha­tásköre nem terjed ki. 65 A 18. § arról szólt, hogy a rendelkezés nem vonatkozik a Pénzintézeti Központra és a közjóléti szövetke­zetekre. 712

Next

/
Thumbnails
Contents