Szűcs László: Dálnoki Miklós Béla kormányának (Ideiglenes Nemzeti Kormány) Minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1944. december 23.-1945. november 15. A kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 28. Budapest, 1997)
Bevezető 9 - Az Ideiglenes Nemzeti Kormány teljesítménye 59
egyezmény szövegében szerepelt az a kitétel, hogy „a békeszerződésben történő jóváhagyástól feltételezetten Erdély (vagy annak nagyobbik része) adassék vissza Romániának", nem tett kísérletet arra, hogy Észak-Erdélyt illetően hasonló szinten a magyar igények is megfogalmazást nyerjenek a magyar fegyverszüneti egyezményben. Az 1937. december 31-i határokra való visszavonulással, a közigazgatás, katonaság, rendőrség visszahívásával kapcsolatban sem kérte rögzíteni a magyar delegáció ennek feltételeit, tehát, hogy vagyonukat magukkal hozhassák az érintettek. Nem próbálta biztosítani a határokon kívül maradt magyar lakosság demokratikus jogait, és nem mutatott rá e vonatkozásban a jugoszláv „partizánok" délvidéki, s a Maniu gárdisták ekkor már ismert erdélyi atrocitásaira. Nem igyekezett tisztázni a magyar hadifoglyok hazabocsátásának időpontját. Kérte ugyan a jóvátételi feltételek enyhítését, de meg sem kísérelte a Vörös Hadsereg és a Szövetséges Ellenőrző Bizottság ellátására vonatkozó kötelezettség összegszerűségének limitálását, s így szinte egy második jóvátétel fizetését vállalta. 1 " Az ország sorsát alapvetően meghatározó másik okmány az 1945. június 15-én megkötött szovjet-magyar jóvátételi egyezmény volt. Már az előkészítő tárgyalások során jelezte a magyar kormány, hogy az első évben esedékes részletnek csak a felét lesz képes leszállítani. Ismételten felhívta továbbá a szovjet fél figyelmét a gyárak, erőművek lerombolt állapotára, a szállítás bizonytalanságára, a gyártáshoz szükséges nyersanyagok, felszerelések behozatalának nehézségeire, a hadműveletek miatt elmaradt mezőgazdasági munkák következményeire, az állatállomány elpusztulására. Kérte a kormány a Szovjetuniótól, hogy a gyárak leszerelését, hadizsákmányként való elszállítását szüntessék be - már azért is, mert különben a jóvátételi célra történő gyártás válik lehetetlenné -, s az elvitt gépeket, készleteket adják vissza, illetve a már vissza nem szállítható berendezéseket számítsák bele a jóvátételbe. Érdemi eredményt azonban nem sikerült elérnie. Éppen ellenkezőleg, a tárgyalások döntő szakaszában közölte a szovjet fél, hogy a magyar belföldi árak túlságosan magasak, és hogy - bár erről a fegyverszüneti egyezményben nem esett szó - minden árunál az 1938-as világpiaci árat hajlandók csak alapul venni, továbbá, hogy a szállítási költség és a szállítás kockázata a termelőtől az általuk megjelölt célállomásig, valamint a csomagolás a magyar kormányt terheli. Mindez természetesen jelentősen megnövelte a szovjet jóvátétel 200 millió dolláros összegét: általában duplájára, az újonnan legyártott iparcikkek esetében pedig - mivel itt jelentkezett a magyar árak és a világpiaci árak közötti legnagyobb eltérés - 2,8-szorosára. 164 Mindezek ellenére, szovjet utasításra, aláírta a magyar kormány a súlyos kötelezettséget jelentő egyezményt. Miklós Béla azonban már a következő napokban kénytelen volt kérni a korábban is jelzett problémák (gyárak visszaadása, szovjet őrség megszüntetése stb.) rendezését, majd a következő időszakban tárgyalásokon és jegyzékekben ismételten visszatért a szállítások nehézségeire, s főleg az első évben esedékes mennyiségek mérséklésére. Miklós Béla az Ideiglenes Nemzetgyűlés szeptemberi ülésszakán mindezekre figyelemmel úgy nyilatkozott, hogy mintegy 60 %-osan lesz képes teljesíteni az ország az 1945. évi jóvátételi kötelezettségét. 165 A valóság azonban ettől jócskán elmaradt, részben azért is, mert a kétségbeejtően rossz közellátási helyzetre tekintettel a Szovjetunió októberben egy évi haladékot adott az esedékes gabonaszállításra. A Szovjetuniónak az első évben fizetendő 33,34 millió dollárral szemben csak 11,4 millió dollár értékű jóvátételi szállításra került sor 1945-ben. 166 Figye61
