Szűcs László: Dálnoki Miklós Béla kormányának (Ideiglenes Nemzeti Kormány) Minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1944. december 23.-1945. november 15. A kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 28. Budapest, 1997)

A minisztertanácsi ülések jegyzőkönyvei 81 - 33. 1945. június 8 510

33.1945. június 8. kándy főtanácsost a Szociáldemokrata Párt részéről javasolták, míg a másik helyettest a Kisgazda Párt fogja jelölni. 3 A minisztertanács tudomásul vette. JVagy Ferenc kérdi a belügyminisztertől, hogy a főispánt miért nem illeti meg a rendőrség feletti felügyeleti hatáskör. Erdei bejelenti, hogy van ugyan bizonyos ellenőrzési joga, azonban a rendőrség nem állami még s csak ha államrendőrséggé való átszervezése megtörténik, akkor lehet a kérdést teljesen rendezni. Miklós a fenti vitával kapcsolatban Kovács Béla megbízatásával kapcsolatos újság­cikkre tér ki, 4 megemlíti, hogy a kivizsgálás konkrét esetre vonatkozott és a belügy­miniszterrel a dolgot előzőleg letárgyalták. Erdei megerősíti, hogy Kovács Béla megbízatására vonatkozólag a miniszterelnök­kel tárgyalt, azonban a Kovács Béla féle kivizsgálás jelenleg úgy is függőben van. Et­től eltekintve, - amely lényegtelen ügy - az államrendőrség kivizsgálása, természete­sen konkrét panaszok esetén mindenhol folyik és államrendőrséggé való átszervezé­sük fokozatosan az egész országban folyik. Gerő csodálkozik, hogy a rendőrség vizsgálásába más szervek is belefolynak. Vesze­delmesnek tartja, ha más tárcáknak beleszólási joguk van. Helyteleníti, hogy ez a mi­nisztertanács hozzájárulása nélkül történt és szükségesnek tartja kimondani, hogy ilyen esetek többé elő ne forduljanak. Ez a kormány tekintélye ellen van. Rendkívül csodálkozik, hogy ilyen esetek nem csak előfordulnak, hanem meg is jelennek mind­járt a sajtóban. Előkészítés alatt álló ügyek is napvilágot láttak már így. Kívánja, hogy a kormány erélyesen lépjen fel. 3 Székely Béla (1912-1971) tanító, katonatiszt, újságíró. 1933-ban a kommunista diákszervezkedés kapcsán letartóztatták. 1945. április 28-án Komárom-Esztergom vármegye főispánjává, majd július 18-án vidéki rend­őrfőkapitánnyá nevezték ki. 1945-től 1948-ig a Parasztpárt országos központjának osztályvezetője, s végrehaj­tó bizottságának tagja volt. 1948-ban honvédtiszti iskolát végzett. 1949-től ezredes, 1950-től vezérőrnagy, 1950-től 1953-ig a vezérkari főnök általános helyettese, 1953-1954-ben vezérkari főnök volt. 1954-1956-ban a moszkvai Vorosilov Akadémián tanult. A Zrínyi Katonai Akadémia, majd a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka lett. 1957 februárjában nyugdíjazták. Ezt követően több napilapnak dolgozott, 1963-tól 1969-ig a Béke és Szocializmus c. lap főszerkesztője volt. 1945. szeptember 5-én Simon István rendőrvezérőrnagy kapott megbízást a vidéki főkapitányság vezetésére. Páskándy főtanácsosról további adatokkal nem rendelkezünk. 4 A Kis Újság június 6-i számában jelent meg Kovács Béla belügyi államtitkár nyilatkozata arról, hogy mi­niszterelnöki nyiltparancsa van a rendőrség megtisztítására mindazokon a helyeken, ahonnan súlyos panaszok érkeztek be és munkájának végrehajtására a legmesszebbmenő eszközöket is igénybe veheti. Erre a Szabad Nép június 7-i számában Erdei Ferenc úgy nyilatkozott, hogy a belügyminiszter hozzájáru­lása nélkül senki sem adhat ilyen széleskörű felhatalmazást és megbízást, ő pedig ilyen megbízáshoz nem já­rult hozzá. Ezt követően még június 7-én megkeresték a Kis Újságtól Kovács Béla államtitkárt, aki elmondta, hogy a miniszterelnöktől arra kapott felhatalmazást, hogy az igazságügyminiszter kiküldöttjével egyes helyeken, mint egy bizottság elnöke a helyzetet felülvizsgálja, megtegye az azonnal szükséges intézkedéseket, kijelen­tette hogy erről a belügyminiszter tudott. Erdei is nyilatkozott a Kis Újságnak, hangsúlyozva, hogy Kovács Béla belügyi államtitkár egy konkrét eset­re kapott megbízást. - Arra az újságírói kérdésre, hogy a rendőrség felülvizsgálata tárcaközi feladat-e, Erdei kijelentette, nincs ilyen kormányintézkedés, csak javaslatok hangzottak el arra vonatkozóan, hogy egyes ügyekben több tárca képviselőiből alakuló bizottság járjon el. Végül kijelentette, hogy Kovács Béla előtt már a belügy és az igazságügy képviselőiből alakult bizottság járt el abban a konkrét ügyben is, amire Kovács Béla megbízást kapott. 511

Next

/
Thumbnails
Contents