Szűcs László: Dálnoki Miklós Béla kormányának (Ideiglenes Nemzeti Kormány) Minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1944. december 23.-1945. november 15. A kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 28. Budapest, 1997)
Bevezető 9 - A minisztériumok személyi állománya és a kormány szervei 41
alakulás során az antifasiszta, vagy baloldali részről elkövetett egyes törvénysértő cselekmények esetleges büntetőjogi számonkérésének mellőzésére tett javaslata. Nevéhez fűződik a kormány egyik legvitatottabb rendelkezése, a házassági törvény reformja, amit egykorúlag törvényességi, közerkölcsi szempontból több részről egyaránt kifogásoltak, s egyik kiindulópontja lett a kormány és katolikus egyház közötti viszony megromlásának. A közellátásügyi miniszteri posztra a Szociáldemokrata Pártnak eredetileg más jelöltjei voltak, 88 abban, hogy mégis Rónai Sándor lett a miniszter, teljes bizonyossággal annak volt szerepe, hogy a Kommunista Párt - mint titkos kommunistát - őt támogatta. Tevékenységétől talán senki sem várt különösebben kedvező fordulatot. Minisztersége idején azonban a helyzet - annak ellenére, hogy minden segítséget megkapott - csak egyre romlott. Ebben természetesen a készletek hiánya, a Vörös Hadsereg ellátásának kötelezettsége játszotta a fő szerepet, de észrevehetően az is, hogy Rónai nem volt képes megfelelni a rá váró feladatoknak. A kormány utolsó heteiben már általános volt a vélemény, hogy ha nem is került volna sor új kormány alakítására, - éppen a közellátási anomáliák, a tárca hibái miatt - távoznia kellett volna a kormánynak, vagy legalábbis a közellátásügyi miniszternek. A minisztériumok személyi állománya és a kormány szervei A miniszterek munkáját nem csak segítette, hanem sok tekintetben meghatározta a mögöttük álló apparátus. Az államtitkároknak ebből a szempontból kitüntetett fontosságuk volt. Folytatva a már korábban kialakult gyakorlatot, megkülönböztettek egyrészt politikai, másrészt adminisztratív vagy igazgatási államtitkárokat. A politikai államtitkár - a korábbi egypárti kormányok idején - egyértelműen a miniszter bizalmából látta el a tárca vezetőjének helyettesítését, helyettesíthette a minisztertanács ülésein is, de az államfő intézkedéseinek ellenjegyzésére vonatkozó miniszteri jogot nem gyakorolhatta, s a parlament előtti felelősséggel sem rendelkezett. Az adminisztratív, vagy igazgatási államtitkár a minisztériumi apparátus vezetőjeként működött, s feladatkörét a miniszter, vagy kormányváltozás esetén is ellátta, így tulajdonképpen a minisztérium működésének folyamatosságát volt hivatva biztosítani. A koalíciós kormányzás idején azonban ez a gyakorlat bizonyos változáson ment át. Minthogy a tárcák élére pártok szerint elosztva, az arányok messzemenő figyelembevételével nevezték ki a minisztereket, a meghatározott pártállású miniszter mellé, az adott területen esetleg különösen érdekelt, valamely más pártot képviselő politikai államtitkár került. Megmaradt ugyan a politikai államtitkárnak a minisztert helyettesítő szerepe, de a másirányú politikai ellenőrzés, az adott tárcánál a miniszter pártállása által meghatározott politikai tendenciák kiegyenlítése került előtérbe. Általában valamely párt kezdeményezésére, pártközi egyeztetés, majd az érintett miniszter javaslata, illetve a minisztertanács előterjesztése alapján, az Ideiglenes Nemzetgyűlés elnöksége nevezte ki a politikai államtitkárokat. Az adminisztratív államtitkárok ezzel szemben többnyire szakemberek voltak, s a szakminiszter javaslata alapján a minisztertanács, illetve a miniszterelnök döntött a kinevezésükről. A legfontosabbnak tekintett tárcák politikai államtitkárainak elosztására szinte a 41
