Szűcs László: Dálnoki Miklós Béla kormányának (Ideiglenes Nemzeti Kormány) Minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1944. december 23.-1945. november 15. A kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 28. Budapest, 1997)
A minisztertanácsi ülések jegyzőkönyvei 81 - 26. 1945. május 4 390
26. 1945. május 4. „Fegyverszüneti Ügyosztályom vezetője a mellékelt külön tájékoztatót dolgozta ki. Tisztelettel átküldőm azt Miniszter Úrnak sürgős állásfoglalás végett arra nézve, vajon a.) mennyiben fedi a Miniszter Úr álláspontját, b.) mennyiben szorul esetleg módosításra és kiegészítésre és c.) egyetért-e Miniszter Úr a tájékoztatónak a SZEB-hez való előterjesztésével. Tisztelettel kérem Miniszter Urat, hogy a választ lehetőleg 4 napon belül hozzám eljuttatni méltóztassék. Gyöngyösi sk." A Honvédelmi Minisztérium a felkérés alapján javasolta szóvátenni a magyar hadifoglyok átadását és az ország területéről történő kiszállításoknak a megszüntetését, különös tekintettel arra - mint olvasható a feljegyzésben - hogy a hadifoglyok nagy része a Vörös Hadsereg repülői által ledobott felhívásra önként állt át, részben teljes hadianyaggal, abból a célból, hogy a németek és a nyilasok ellen harcolhasson, közülük többen a németek és a nyilasok fogságából szöktek meg. Legalább az előre nyomtatott levelezőlapon való életjel-adás engedélyezését kérte. (HIL HM ein. 1945. 23 650) 26/b. sz. melléklet (a 26/5. napirendi ponthoz) Kimutatás elintézetlen megkeresésekről ad 1. c/ pont: a Honvédelmi Minisztérium részéről: A zónavonal előbbrehelyezése tárgyában: 11/20., III/5., és IV/4. 50 000 garnitúra egyenruha átengedése tárgyában: III/7., III/3L, azonkívül a küm. úr személyesen sürgette az elintézést Kondratov-nál III/30-án. Légierő felállítása tárgyában: III/10. Tüzérségi, optikai és egyéb felszerelések tárgyában: 111/13., 24. és IV/4. Gépkocsik igénylése a honvédség számára: 111/25. és 31. Lőszergyártás tárgyában: 111/24. és IV/4. Szakképzett tisztek a táborokból való átengedése tárgyában: M/5., III/7., 111/16., 111/24., 111/28. Térképészeti Intézet átadása tárgyában: 111/26., IV/4. Zsolcai hadifoglyok átadása tárgyában: 111/13., 111/29. Robbanóanyag a diósgyőri gyárnak való kiutalása tárgyában: 111/29. Fegyver és kézigránát kiadása tárgyában: III/3L, IV/4. Szovjet tüzérség a honv. gy. hd.-oknak, 111/31. ad 11. és 12. / pont: az Iparügyi Minisztérium részéről: Ammoniákszóda Marosújvárból üveg- és szappangyárak számára: II. 24. Sarkad, Szerencs, Mezőhegyes, szolnoki cukorgyár átadása: 11/21., IV/5., sarkadi gyár 111/15., átengedve (Közeli. III/6.), nehézségek 111/24., Közeli. 111/26., hatvani cukorgyár átadása IV/6., (Földműv. M. IV/7., Közeli. IV/14.) Miskolci Mezőgazdák Szövetk. olajgyár átengedése: 11/23. Hozzájárulás a munkabérek emeléséhez: 11/26., 111/21. A 6 évi kártérítési terv módosítására vonatkozó előterjesztés: 111/12. Zagyvapálfalvai üvegkészletek átengedése: III/3., 111/24. Debreceni tímárok mentesítése: III/3., debreceni Bikó és Veréb bőrgyárnak átengedése: 111/12., 111/16., 111/26., (Földműv. M. IV/5.) Büdszentmihályi alkaloidagyár átengedése: III/6., 111/29., (Népjólét 111/22.) Többféle üzem (- felsorolás -) átengedése a honvéd felszerelés gyártására: III/5. 406