Szűcs László: Dálnoki Miklós Béla kormányának (Ideiglenes Nemzeti Kormány) Minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1944. december 23.-1945. november 15. A kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 28. Budapest, 1997)

Bevezető 9 - A miniszterek, a kormány összetételének változásai 32

pontokat, függetlenül attól, hogy az általa kifejtett vélemény érvényre jutott-e vagy sem. Következetesen képviselte álláspontját a szomszédos országokból menekültek, elűzöttek, a földbirtokreform, a baloldali túlkapások, az egyetemi igazolások, az egyetemi és szakoktatás átszervezése, a házassági törvény átalakítása, a szovjet-magyar gazdasági együttműködési egyezmény kérdésében. Ellene is már viszonylag korán megindultak a támadások. Elsősorban azon az alapon, hogy a tankönyvek kicseréléséhez későn kezdett hozzá, a fasiszta és szovjetellenes sajtótermékek összegyűjtésével és megsemmisítésével is késlekedett, főleg azonban, hogy nem lépett fel erélyesen a kulturális élet egyesek által szélsőjobboldalinak minősített személyiségei ellen. Talán azért tudta elkerülni a leváltását, mert átmenetileg elvállalta a Polgári Demokrata Párt elnökségét, s így ő ennek a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörült ötödik pártnak az egyetlen képviselőjeként szerepelt egy ideig a koalíciós kormányban. Tulajdonképpen csodának tekinthető, hogy csak a kormány utolsó napjaiban mondott le, formailag egy, a tárcáját csak áttételesen érintő, de általa inkorrektnek minősített eset miatt.

77 A négy horthystának minősíthető, s így a jogfolytonosságot megjelenítő miniszterrel szemben éles kontrasztot jelentett az ugyancsak még Moszkvában kijelölt két kommunista kormánytag. Az előkészítő tárgyalások során szovjet részről megfogalmazást nyert, hogy ne a „kicseréltek", tehát ne a Tanácsköztársaság idején már szerepelt vezetők, s ne is az élvonalbeli legismertebb személyek köréből kerüljön ki a két kommunista miniszter jelölt. Egyrészt nem akarták sokkolni a magyar társadalmat, azt a látszatot kelteni - amire egyébként volt hajlam több itthon élő kommunista részéről -, hogy ott folytatódik minden, ahol 1919-ben abbamaradt, vagy hogy az ellenforradalom huszonöt évéért a bosszúállás időszaka következik. Másrészt viszont a legjobb kommunista vezetőket nem akarták elkoptatni, tönkretenni az első időszak rendkívül nehéz feladataival való birkózásban; tartalékolni kívánták őket arra az időre, amikor esetleg már nem lesznek jelen a szovjet csapatok az országban, és a nemzetközi szerződések kevesebb lehetőséget biztosítanak számukra az események befolyásolására. Második vonalba tartozó kommunista vezetőként választották ki Nagy Imrét és Gábor Józsefet, akik talán éppen ezért - a bizonyítás szándékával - rendkívül ambiciózusan láttak hozzá a munkájukhoz. Néhány megnyilatkozásukban azonban erősen kiütközött a szovjet szempontok elfogadtatására, megértetésére irányuló igyekezet. Ezzel együtt jól látták el mindketten a tárcájuk körébe vágó szakfeladatokat. Szerepe lehetett ebben annak is, hogy a Kommunista Párt központi apparátusában külön bizottságot hoztak létre a felső kormányszervekben működő kommunisták irányítására. Ebben a bizottságban az érintetteken kívül részt vett Gerő Ernő és Révai József is.

78 Gábor József a közlekedés helyreállításának feladatait jól mérte fel, és a későbbi munkálatok az ő alapozásán folytatódtak a továbbiakban is. A kereskedelempolitika felvázolása terén is figyelemre méltó szempontokat vetett fel. Mégis már viszonylag korán, 1945. május 9-én felmentették. Ebben részben csakugyan egészségének megromlása játszott szerepet - ezt jelölte meg okként lemondó levelében -, de feltételezhetően az is, hogy a Kommunista Párt a helyére még nagyobb aktivitást, határozottabb magatartást tanúsító személyt kívánt bevinni a kormányba. Kettőjük közül Nagy Imre volt kétségkívül az aktívabb. Azt lehet mondani, hogy az első időben ő volt „a kommunista" a kormányban. 35