Szűcs László: Dálnoki Miklós Béla kormányának (Ideiglenes Nemzeti Kormány) Minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1944. december 23.-1945. november 15. A kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 28. Budapest, 1997)
A minisztertanácsi ülések jegyzőkönyvei 81 - 20. 1945. március 29 311
20.1945. március 29. vezését, miután a Szociáldemokrata Pártnak képviselője még nincs a Belügyminisztériumban. Ő meggyőződött arról, hogy Kiss eddigi működése biztosítékot nyújt arra, hogy mint adminisztratív államtitkár állását jól fogja betölteni és ezért kinevezését javasolja. Molnár tiltakozik a kinevezés ellen, nem azért mintha Kiss Roland személye ellen volna kifogása, hanem a Szociáldemokrata Párt kívánságának figyelembevételével politikai kérdéssé változott az ügy 40 , tehát pártközi értekezlet elé kell vinni. Valentiny: Kiss Rolandot a Szociáldemokrata és Kommunista Párt közös egyezség alapján javasolták kinevezésre. Az adminisztratív államtitkári állás nem politikai. A Szociáldemokrata Párt csak azért kérte, hogy egy tagját nevezzék ki, mert a Belügyminisztériumban minden párt képviselve van, csak a szociáldemokrata nem. Vörös megállapítja, hogy az adminisztratív államtitkári állás semmi esetre sem politikai és különben is kizárólag a miniszterhez tartozik, hogy kivel fog együtt dolgozni. Erdei: Ő Kisst kitűnő adminisztratív embernek látja, azonban meg kell állapítania, hogy a személye politikai úton merült fel. Gábor és Molnár továbbra is hangsúlyozzák, hogy ők az ügyet pártközi értekezlet elé kívánják utalni. Faragho a pártközi értekezlet ellen szólal fel, mert az adminisztratív államtitkár nem politikai szempontból, hanem szaktudás szempontjából bírálandó el. Gyöngyösi: A belügyminiszternek szüksége van egy adminisztratív államtitkárra. Nem tartja kívánatosnak, hogy ebből a kérdésből politikai kérdést csináljanak, mert ilyen alapon végül az összes tisztviselők kinevezése is pártközi értekezlet elé fog kerülni. Vásáry elnök a kérdést úgy intézi el, hogy először a halasztó javaslatot bocsátja szavazás alá, melyben a Gábor és Molnár szavaznak csak a pártközi értekezlet elé utalásra. A kinevezés ellenpróbaként való megszavazásánál ugyancsak e két miniszter szavaz ellene. így tehát a minisztertanács a kinevezést elfogadta. [37] Gábor a Postával kapcsolatban tett bejelentést, amelynek birtokában 70 millió pengő értékű bélyeg van. Közli azokat a megoldásokat, amivel a régi bélyegek újabb formában jelennének meg. Ez átszínézéssel, felülnyomással lenne megoldható s azonkívül alkalmi bélyegeket fog kibocsátani. 41 A minisztertanács hozzájárult. [38] [Gábor] Bejelenti, hogy a vasúti tarifák 150%-os emelését vette tervbe. 42 40 Az előző tíz szót Molnár Erik tintával aláhúzta, s a lap szélén, ehhez kapcsoltan, a következő, ugyancsak tintával írt megjegyzése olvasható:„helyesen: csak az adminisztratív államtitkárságok betöltése politikai jelentőségű ügy. Molnár" 41 Lásd a 100 981/1945. IV. KKM sz. rendeletet (MK 1945. május 26.), valamint a 111 352/1945. KKM sz. rendeletet (MK 1945. július 15.), továbbá a Bajcsy Zsilinszky Endre emlékére, temetése napján, május 27-én forgalomba bocsátott bélyegről szóló 101 561/1945. KKM sz. rendeletet. (MK 1945. május 26.) Később további emlékbélyegek kerültek forgalomba, lásd a 62. sz. jegyzőkönyv 56. napirendi pontját. 42 A vasúti tarifák emeléséről a 35 001/1945. KKM sz. rendelet intézkedett. Ezt a 6660/1945. KKM sz. rendelet hatályon kívül helyezte (MK 1945. május 27.), jelezve, hogy a tarifáról szóló intézkedései a Közlekedési Közlönyben fognak megjelenni. 319