Szűcs László: Dálnoki Miklós Béla kormányának (Ideiglenes Nemzeti Kormány) Minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1944. december 23.-1945. november 15. A kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 28. Budapest, 1997)
A minisztertanácsi ülések jegyzőkönyvei 81 - 18. 1945. március 19 288
18. 1945. március 19. Gábor: A visszajött tisztviselők által igénybe vett MÁV kocsik fuvardíját ki téríti meg. Egy 600 pengős számláról beszél. Vásáry szerint ilyen kis terheket a MÁV könnyen elviselhet. [22] [Gábor] Ez után rátér Budapest ellátásával kapcsolatban fennálló zavarokra, melyek szerint igen nagy azoknak a vagonoknak a száma, amelyeket igényeltek ugyan, azonban nem csak hogy nem vettek igénybe, hanem minden bejelentés nélkül, mostanáig sem raktak meg 44 , sőt ugyanazon állomásokra újabb vagonokat igényeltek. A minisztertanács ezzel véget ért. K. m. f. Miklós Gábor József Valentiny Ágoston Erdei Dr. Vásáry István Faragho Gábor Gyöngyösi János Takács Ferenc Vörös János Gépelt tisztázat, a miniszterek és a jegyzőkönyvvezető saját kezű aláírásaival, valamint Gábor József, Molnár Erik és a jegyzőkönyvvezető javításaival. Ez utóbbiakat jegyzetben jeleztük. A jegyzőkönyv mellett megtalálható az ülés előre elkészített tárgysorozati jegyzéke. Ebben jórészt azok a napirendi pontok szerepelnek, amelyek ténylegesen megtárgyalásra kerültek. Két kérdés azonban, amely pedig e jegyzék szerint tervezve volt, nem került szóba az ülésen: az elhagyott javak kormánybiztosának és a bőrgazdálkodási kormánybiztosnak az ügye (lásd a 26. sz. jegyzőkönyv 1. és a 37. sz. jegyzőkönyv 37. napirendi pontját). Néhány kérdés pedig (a külügyminiszter tájékoztatója, a liszt és a kenyér árának meghatározása, a vértanú katonatisztek előléptetése, a minisztériumi rendeletek aláírásának módja) Miklós Béla ceruza-írásával utólag került bejegyzésre ebbe a jegyzékbe. Ugyancsak Miklós Béla kézírásával a következő, nyilvánvalóan az 1. napirendi ponthoz kapcsolódó feljegyzés olvasható ezen a lapon: „Pd. 1) Sürgős meg nem oldott kérdések tárgyalása a SZEB-bel, 2) gépkocsik ügye, 3) Szent-Györgyi Albert egy. tan. részére pesti laboratórium." A jegyzőkönyv mellett megtalálható az 1., az 5., a 7-9., a IL, a 13-16. és a 18-19. napirendi ponthoz tartozó előterjesztés, illetve feljegyzés. Közülük az 1. napirendi ponthoz tartozó előterjesztés szövegét 18/a. sz. mellékletként közöljük. 18/a. sz. melléklet (a 18/1. napirendi ponthoz) Gyöngyösi János külügyminiszter bejelenti, hogy Puskin követ átadta a Szovjetunió kormányának levelét, amely szerint a Szovjetunió 15 ezer tonna kenyérgabonát, 3 ezer tonna húst és 2 ezer tonna cukrot ad át kölcsönképpen Budapest és az ipari gócpontok ellátásának megsegítése céljából. A kölcsön 1945. november l-jén a Szovjetunió által kijelölendő helyekre visszaszolgáltatandó. Azonnal jelentendő a Szövetséges Ellenőrző Bizottság szerveinek, hogy a felajánlott élelmiszer milyen részletekben 44 A mondat ezt követő részét Gábor József utólag, tintával írta be a jegyzőkönyv szövegébe. 45 Lásd a 36. sz. jegyzetet. A 7. oldalra vezetett helyesbítéssel 45 aláírom Molnár Erik Csukásy G. Lajos 298