Szűcs László: Dálnoki Miklós Béla kormányának (Ideiglenes Nemzeti Kormány) Minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1944. december 23.-1945. november 15. A kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 28. Budapest, 1997)
A minisztertanácsi ülések jegyzőkönyvei 81 - 14. 1945. március 8 236
14. 1945. március 8. rint kell kiképezni, mint amilyen elvek szerint az a háborúban alkalmazásra fog kerülni: a két vezető katonai állást 1940-ben összeolvasztották és úgy a vezérkar főnöki, mint [sic!] a honvéd főparancsnoki hatáskört egy személyre ruházták. Ez az egy személy nem a Honvédség Főparancsnoka, hanem a Honvéd Vezérkar Főnöke elnevezést kapta. A jelenlegi helyzetben az államfő fővezéri hivatását nem gyakorolhatván, indokolt és ésszerű a Honvéd Vezérkar Főnök elnevezés helyett ismét a Honvéd Főparancsnok elnevezésre visszatérni. A Vezérkar Főnöke elnevezés amúgy is idegen, német eredetű. E fogalommal ama államok legfelsőbb katonai vezetésében találkozunk, ahol a haderő feletti névleges fővezérséget az államfő, vagy az uralkodóház valamelyik tagja magának tartja fenn. A haderő tényleges főparancsnoka, emellett a szimbolikus fővezér mellett, elnevezésben tehát csak a fővezér első katonai munkatársa, vezérkari főnöke lehet. Az ország népi átalakulásával szimbolikus fővezéri állások fenntartása nem lenne összeegyezhetethető, szimbolikus fővezér hiányában viszont a Vezérkar Főnöke elnevezés is logikátlan. Ezért célszerű a Vezérkar Főnöke elnevezést megszüntetve, helyette ismét a Honvéd Főparancsnoki elnevezésre visszatérni. A Honvéd Főparancsnok hatásköre a kérdés korszerű rendezéséig a jelenlegi Honvéd Vezérkar Főnökének hatáskörével azonos. 28 Vörös János Géppel írt tisztázat karbonpapírral készített másolata, Vörös János saját kezű aláírásával. A két oldalra terjedő előterjesztés második oldalának alján a „Magyar Miniszterelnök Úr, Debrecen" címzés olvasható. Ugyancsak a második oldalon olvasható Miklós Béla ceruzával írt megjegyzése „asserválni 29 M." 141b. sz. melléklet (a 14/9. napirendi ponthoz) Minisztertanácsi előterjesztés Kérem a Minisztertanács hozzájárulását, hogy a hadifogságból visszatértek illetményeinek 30 folyósítását a G.10 illetményszabályzattól eltérően az alábbiak szerint rendezhessem. A G.10 illetményszabályzat ugyanis a hadifogságból visszatért legénységi állományú egyénekre nem intézkedik. Viszont a tisztek és altisztekre nézve olyan határozványokat tartalmaz, amelyek szerint a hadifogságból visszatértek részére, ha a fogságba jutásukat igazolták, a hadifogság tartama alatt elmaradt illetményüket folyósítani kell. A felszámításra kerülő ily utólagos illetményekből a hadifogság tartama alatt a család részére folyósított összeget, valamint a hadifogságban más államtól kapott illeményeket levonásba kell hozni. Tekintettel arra, hogy a jelenlegi viszonyok között a tisztek és altisztek visszamenőleges illetményei, továbbá a hadifogságban élvezett illetmények és a család részére Ezt a mondatot ceruzával aláhúzták. Besorolni Az előző három szót piros ceruzával egykorúlag aláhúzták. 246