Szűcs László: Dálnoki Miklós Béla kormányának (Ideiglenes Nemzeti Kormány) Minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1944. december 23.-1945. november 15. A kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 28. Budapest, 1997)
A minisztertanácsi ülések jegyzőkönyvei 81 - 11. 1945. február 15 205
11. 194S. február IS. [12] Vörös: Az ifjúsági nevelés előkészítés alatt áll. Kéri a pártokat, hogy a leventeintézmények helyiségeit akkor, ha a honvédelemnek szüksége lesz rá, haladéktalanul ürítsék ki. 16 A minisztertanács elfogadta. [13] [Körös] második javaslata az amerikai magyarokhoz intézendő felhívás. 17 Ehhez a minisztertanács hozzájárult azzal, hogy a felhívást a magyar kormány adja ki és ennek megfelelően a miniszterelnök írja alá, azonban stiláris átjavításra a miniszterelnökségi államtitkárnak adják ki. [14] [Vörös] harmadik javaslata a miniszterelnökinek] és [a] közellátási miniszternek, mint vezérezredeseknek nyugállományba való helyezése. Valentiny a javaslatnak ezzel a formájával nem ért egyet. Nyugállományba helyezni egyrészt azért nem lehet, mert ez kényszernyugdíjazás jellegével bír, másrészt a mai időkben a nyugdíjazás az illetőkre kétes fényt vet, azonkívül azért sem javasolja, mert hiszen mind a két úr szolgálati idejük szerint a folyó évben úgyis nyugdíjazásra kerülnének. A szolgálaton kívüli viszonyba való helyezés a jogszokásoknak megfelel, és így ő emellett emel szót. (Nagy támogatja.) Vásáry nézete szerint ez a téma nem tartozik a minisztertanács elé. Nyugdíjazást az államfői jogokat gyakorló Nemzeti Főtanács intézi. Javaslata szerint a tárgy napirendről volna leveendő. Vörös vitatja, hogy a Nemzeti Főtanács elé tartozna, mert ha mást nem vesz, a Nemzeti Főtanács harmadik tagjának kinevezése hiányában ex-lex állapot áll fenn. O a szolgálati viszony ellen nem tesz kifogást [sic!], aminek február hó 15-ével kellene megtörténnie. A minisztertanács vita után a szolgálati viszony kívül való helyezéshez [sic!] hozzájárult. 18 16 A Honvédelmi Minisztérium 20 184/Eln. I.—1945. sz. előterjesztése megtalálható a jegyzőkönyv mellett. Ez tartalmazta az ifjúság honvédelmi előképzésének folytatására irányuló határozott szándék nyilvánítását, s hogy ezt a honvédelmi államtitkár a kultuszminiszterrel összhangban fogja megoldani. A testnevelésről szóló 1921. évi LIII. te, illetve az ennek végrehajtásáról intézkedő 9000/1924. VKM sz. utasítás alapján hozták létre a katonai előképzést szolgáló levente-intézményt; katonai jellegét a honvédelemről szóló 1939. évi II. te. megerősítette. 17 Lásd a 1 l/a. sz. mellékletet. A javaslat egyébként már a február 3-i minisztertanácsi ülésen is elhangzott (8. sz. jegyzőkönyv 3. napirendi pont). Az átjavított s Miklós Béla által aláírt szöveg, valamint a Szövetséges Ellenőrző Bizottsághoz intézett kísérőlevél fogalmazványi példánya - március 16-i kelttel - megtalálható a Miniszterelnökség iratai között. (MOL XIX-A-1-j 1945-VIII-568) A rendelkezésünkre álló adatok szerint az amerikai magyarok által összegyűjtött 100 000 dollár értékű élelmiszerszállítmány 1945. októberében sértetlenül megérkezett Magyarországra. (MOL XIX-A-1-j 1945-VIII-9953) 18 A kérdés előzményéről lásd a 8. sz. jegyzőkönyv 8/b. sz. mellékletét és 26. sz. jegyzetét. Folytatását lásd a 21. napirendi pont után. 210