Szűcs László: Dálnoki Miklós Béla kormányának (Ideiglenes Nemzeti Kormány) Minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1944. december 23.-1945. november 15. A kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 28. Budapest, 1997)

A minisztertanácsi ülések jegyzőkönyvei 81 - 9. 1945. február 5 179

9. 1945. február S. [3] Nagy az üzemanyagkérdésről beszél. Az üzemanyag egyharmadának leszállítását február végére kértük. 3 Választ ugyan még nem kapott rá, de az eddigi tárgyalásai alapján reményt lát arra, hogy kérése honorálva lesz. Az üzemanyag megérkezésével mindinkább előtérbe kerül a tárolóhelyeknek biztosítása. Ezekre vonatkozó kérdőívé­re jelentéseket még nem kapott és azok az adatok, amelyeket ez irányban beszerezni alkalma volt (Takács megérkezett), nem megbízhatók. O tehát egy volt Vacuum 4 em­bert bízott meg, hogy az egyes nyilvántartott helyeket lejárja, amit azonban csak úgy tud megtenni, ha [a] futárszolgálatba ennek az utazását is be tudja állítani. Nevezett a helyszínen mindent ellenőrizhet és a szükséges javítási munkálatokat is megindíttat­hatja. Bejelenti egyben még, hogy államtitkára, akit vidékre küldött, ismeretlen okból eddig nem érkezett be. 5 Miklós az ismételt autóigénylések mellett most még Vorosilovhoz fordulna, hogy autókkal a kormányt lássa el. A minisztertanács Nagy előterjesztéséhez hozzájárul. [4] Valentiny „elhagyott javak kormánybiztossága" rendelettervezetben tett változáso­kat ismerteti. Molnár, Vásáry, Nagy a kormánybiztos kinevezésével aggályokat lát felmerülni, mert szerintük a kormánybiztos olyan hatalmat kap, amivel még a kormány sincs fel­ruházva. Takács viszont amellett szólal fel, hogy a jelenlegi állapotokon sürgősen segíteni kell s ő az előadott rendelettervezetben nem lát okot arra, hogy túlkapásoktól kellene félni. Miklós miután a minisztertanács többsége szerint a rendelettervezet előbb az öt szakminiszter között letárgyalandó volna, úgy döntött, hogy a tervezet a legközelebbi minisztertanács elé kerüljön. 6 Valentiny a zsidótörvény hatálytalanításának rendelettervezetét ismerteti. Közal­kalmazott visszamenőleg illetményre nem tarthat igényt, a távol töltőt idő azonban előléptetésébe és nyugdíjába beszámít. A minisztertanács a rendeletet módosításokkal jóváhagyta. 7 3 Lásd a 3. sz. jegyzőkönyv 12. napirendi pontját és 15. sz. jegyzetét. Csak március 17-én közölte a szovjet kormány, hogy 10/ ezer tonna petróleumot, 1 ezer tonna benzint és 700 tonna olajat ad el Magyarországnak. 4 A Vacuum Oil Company amerikai érdekeltségű kőolajipari Rt.-ről van szó. 5 S. Szabó Ferencről lehet szó. 6 A jegyzőkönyv mellett megtalálható a rendelet tervezete. Lásd a 15. sz. jegyzőkönyv 2. napirendi pontját, valamint a 727/1945. ME sz. rendeletet, MK 1945. március 31. 7 A jegyzőkönyv mellett megtalálható a rendelettervezet szövege. Lásd a 200/1945. ME sz. rendeletet, MK 1945. március 17. 180

Next

/
Thumbnails
Contents