Szűcs László: Dálnoki Miklós Béla kormányának (Ideiglenes Nemzeti Kormány) Minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1944. december 23.-1945. november 15. A kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 28. Budapest, 1997)

A minisztertanácsi ülések jegyzőkönyvei 81 - 8. 1945. február 3 170

8. 1945. február 3. rendelettervezet nem vonatkozhat. A bérmegállapításra vonatkozólag szakszerveze­teik és érdekképviseleteik útján indítványozhatnak, tiltakozhatnak, de semmi szín alatt nem ők szabják meg a bért. (Takács az iparfelügyeletnek jobb kiépítése mellett emel szót.) A minisztertanács a rendelettervezetet kiegészítésekkel elfogadta. 8 [3] Vörös: A fegyverszüneti szerződésben nyolc hadosztály felállítását fogadtuk el. Ezeknek szervezetét sorolja fel. Megjegyzi, hogy a hátországi alakulatok sokkal kisebb létszámmal vannak tartva, mint azelőtt. (Kivonulóknak kb. egyharmada.) Hadifog­lyokból most 20 000 embert kapunk vissza. Ezek a legközelebbi időben várhatók. Az ország területén a fegyverzet gyűjtését elrendelte; csak gyalogságit remél. A kivonu­lók német anyaggal, a hátországiak magyarral lennének felszerelve. A magyar hadi­ipart a fogyóanyagok biztosítására kéri fel. Minél többet állítsunk elő magunk, és mi­nél kevesebbet kérjünk a szovjettől. Malinovszkijt utasították, hogy az összes zsák­mánylovat a honvédség részére adja vissza, mert az országban ló már alig van. Éppen ezért törekedett, hogy minél több motort állítson be. Egy amerikai magyarok körében lefolytatandó gyűjtést ajánlott, mely biztosan eredményes volna és a befolyt összegből ott helyszínen gépkocsikat lehetne vásárolni. 9 Felolvas egy rendelettervezetet, mely szerint honvéd karhatalmi alakulatok felállítását tervezi. Kerületi parancsnokságok székhelyén egy zlj., kiegészítő p[arancsok]ságoknál egy század. 10 Miklós, Vásáry, Faragho, Nagy, Teleki, Gyöngyösi, Valentiny hozzászólása után a karhatalmi alakulatokról szóló rendelettervezetet a napirendről levették azzal, hogy a honvédelmi miniszter a belügyminiszterrel egyetemben előbb tárgyalja le azt. A vita alkalmával legtöbben a rendőrség tervezett nagy lét­számát kifogásolják. Bár megállapítják, hogy tulajdonképpen honvéd alaku­lat karhatalmi célra való igénybevételéről van szó, mégis szükségesnek tart­ják a két érdekelt miniszternek közös megállapodását. Vörös az összeköttetésekről beszél; a kereskedelemügyi minisztert a híradó vonalak létesítésének fontosságára újból felhívja [sic!]. A honvédség demokratikus nevelésére tér ezután ki és megemlíti, hogy ehhez a témához a szociáldemokrata és kommunista párt már hozzászólt s most a kisgazdáknak adta ki. Javaslatot tesz, hogy a hadirokkant ügyeket a népjóléti tárcának adják át. Hadisegély marad a honvédségnél. A hadirokkant ügynek a népjóléthez való utalását a minisztertanács elfogadja." 8 Az előterjesztést a Miniszterelnökség iratai között található példány alapján 8/a. sz. mellékletként közöljük. A rendelettervezet szövege megtalálható a jegyzőkönyv mellett, ezen vélhetőleg Miklós Béla ceruzával írt két megjegyzése és jelölései láthatók. Az 1. §-hoz a lapszélen odaírta, hogy „egyetem nem!", a 25. §-hoz pedig, hogy „kiegészítés". Ez a megjegyzés a tervezetben még nem szereplő, de a közlönyben már olvasható következő ki­egészítésre utalt: „Az állami közüzemek, közintézmények, közintézetek és köztestületek által foglalkoztatottak­ra ezen rendelet nem alkalmazható." Lásd az 50 100/1945. Ip M sz. rendeletet, MK 1945. február 17. ' Lásd all. sz. jegyzőkönyv 13. napirendi pontját és a 11/a. sz. mellékletet. 10 A jegyzőkönyv mellett megtalálható a honvédelmi miniszter tájékoztatójának a vázlata; ezt 8/b. sz. mel­lékletként közöljük. 11 Lásd a 10. sz. jegyzőkönyv 17. napirendi pontját, valamint a 335/1945. ME sz. rendeletet, MK 1945. már­cius 13. 172

Next

/
Thumbnails
Contents