Mályusz Elemér: Zsigmondkori oklevéltár V. (1415–1416) (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 27. Budapest, 1997)
2285 Szept. 9. (Bude, 40. die oct. Iacobi) Garai Miklós nádor ítéletlevele. A perben, amelyet Mogh-i Demeter fia: Mathyus indított Zenthkyral-i István, Erne, Mihály és Simon ellen, mert ellentmondtak a Szolnok megyei Zenthkyral birtok felébe történő beiktatásának - s amelynek folyamán Mihály meghalt - a jelen nyolcadon a felperes Istvántól és Simontól követelte ellentmondásuk megokolását. Az utóbbiak (proc. Pachal-i Farkas Benedek) azt állítva, hogy ipsa causa unita esset - amit oklevelekkel is igazolni tudnak - nem kívántak abban Erne nélkül részt venni, Mathyus (proc. Zomlen-i Mihály) azonban annak alapján, hogy proximitas-uk nem olyan szoros, hogy birtokrészeik egymásra szállnának, tagadta, hogy a perben össze lennének kapcsolva. Minthogy ezután István és Simon ügyvédje azzal indokolta ellentmondását, hogy a birtok - s benne annak visszafoglalt fele is - öröklött jogon et etiam vigore instrumentali őket illeti, kötelezi őket, hogy Szt. Mihály nyolcadán a felperessel szemben a birtokra vonatkozó, Erne-vel szemben pedig a kapcsolatuk szorosságát bizonyító okleveleket mutassák be, s egyúttal cum dupplo fizessék meg törlesztetlen bírságukat: a három márka bírói kétharmadának kétszeresét cum dupplo dupplato és a perbeli ellenfélnek járó harmadát sine dupplo. - Az Erne részére kiállított példány. A hátlap alsó szélének közepén: lh (kézjegy) solvit XXIIII. Papíron, zárlatán pecsét nyomával. DL 86559. (Gyulay cs.) - Hátlapján a külzet alatt: contra non venit (kétszer) és a következő perfázis megcsonkult feljegyzése. 2286 Szept. 9. (in Kornelthelke, f. IV. p. nat. Virg.) Bogath-i Imre Küküllő megye ispánja, Bikes-i Boncha fia: János és Kerewlew-i Thatar (dictus) Lőrinc szolgabírák bizonyítják, hogy kiküldöttjük: Zenthiuan-i György Egyed-nap előtti hétfőn (aug. 31.) Bálint fia: Lőrinc ellenében Palus birtokon megidézte Lépes Apoor-t és Penye fiát: Lászlót Kisasszony-nap utáni szerdára (szept. 9.) ítélőszékük elé. Lépes Loránd erdélyi alvajda 1417. máj. 16-i okl.-ből. DL 30772. (GYKOL Miscellanea 1-4-10.) -(M.) 2287 Szept. 9. (f. IV. p. nat. Marié) (Pozsony város törvényszéke) elismeri Jacob Cristann (pozsonyi) polgár követelését zu dem Nickel Gutgesellen vmb VI phunt newer pheninge, di er schuldig gewest ist dem Cristann Haffner von Chirylen von ains halben weingarten wegen, genannt das Hochgengel, továbbá a szőlő másik felére is, amit IIII phunt newer pheninge értékben letiltatott. Haffner ugyanis nem jelent meg a tárgyaláson. Pozsony város lt., Prot. act. (DF 286772) 118. - E lap „fejléce": Andreas, a 119. lapé: Tfeletsch. 2288 Szept. 10. Buda. Zs. Márkusfalvai László kérésére középső pecsétje alatt átírja a szepesi káptalan 1381. jún. 26-i oklevelét Márkusfalvai Máriás fia: László tiltakozásáról az utód nélkül elhalt Gayd Mihály részének felosztása és elfoglalása ellen. - Közi. Szepes múltjából 1917. 50, reg. (Garai Miklós 1417. nov. 24-i okl.-ből. DL 74876 - Máriássy cs. márkusfalvi lt.) - (M.) 2289 Szept. 10. (f. V. p. nat. Virg.) A bácsi káptalan előtt Gywrkem-i András fia: Péter, akinek személyazonosságát Mihály szegedi főesperes socius et concanonicus noster igazolta, továbbá kisfia: Pál, testvére: Mihály és többi osztályos testvére hozzájárulásával, a Gywrkem és Tankfalwa birtokokban lévő részeit pro trecentis florenis presentis nove monete eladja Mykola-i István fia: Mihály mester feleségének: Skolasztikának