Mályusz Elemér: Zsigmondkori oklevéltár V. (1415–1416) (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 27. Budapest, 1997)
1033 Szept. 7. (in Visegrád, 38. die oct. Iacobi) Peren-i Péter országbíró ítéletlevele. Symony-i István fiai: György, János, Zsigmond és Imre fiai: Miklós és Imre panaszt tettek Kysthapolchan-i Péter fiának: Jánosnak leánya: Kathko ellen azt állítva, hogy ez Keresken, Wassan és Crako nevű birtokaik felét hatalmasul elfoglalva tartja, és ott tartózkodva a birtokok hasznát a maga javára akarja beszedni. Az alperes válaszában arra hivatkozott, hogy a birtokok fele jog szerint az övé, amint azt oklevelekkel igazolni tudja, ítéletében kötelezi az alperest, hogy a birtokokra vonatkozó valamennyi oklevelét mutassa be előtte Szt. Mihály nyolcadán, hogy azok alapján ítéletet mondhasson. Papíron, zárlatán pecsét nyomával és egy pecsétfő töredékével. DL 98092. (Post adv. 118-37.) - (M.) - A hátlapon olvasható feljegyzés szerint, egy következő perfázisban a felperest Baragyan-i László, az alperest Hurka(?)-i Mihály képviselte, s [az országbíró]- a sági konventhez intézett levélben a következőket jelölte királyi embernek: Nicolaus filius Laurentii de Demend, Nicolaus de Kyrch, Franciscus Vassan, Gregorius de Dem[e]nd, Benedictus de Horhy, Benedictus de Bory, Demetrius filius eiusdem, Gregorius de Dalmad, Iohannes filius Laurentii de Demend, a böjtközép nyolcadára [történő idézéshez]. 1034 Szept. 7. (in Vissegrad, 38. die oct. Iacobi) Peren-i Péter országbíró ítéletlevele. Alsolyndwa-i János bán fia: István mester Szt. Jakab nyolcadán a zalai konvent, a vasvári káptalan és Zala megye okleveleivel igazolta, hogy Lypse-i János 18 név szerint felsorolt Lypse-i jobbágyával - köztük Iacobus Hercheg, Valentinus Kazmer, Thomas filius Kosa - Mátyás szabó nevű jobbágyának házára rontva onnan hat darab, hat aranyforintot érő sertést megölve elvitetett, Marcushaza birtokon lévő erdeit pedig nagyrészt kivágatta és elpusztíttatta. Az alperes válaszára, hogy teljesen ártatlan, jobbágyai részéről pedig kész igazságot szolgáltatni, a felperes keresetét a szomszédos és határos nemesek tanúvallomása alá kívánta bocsátani, ezt azonban az alperes nem fogadta el, hanem perdöntő párbajt ajánlott fel, amit meg a felperes utasított vissza, ítéletében kötelezi Lypse-it, hogy ötvenedmagával a kapornaki konvent előtt vízkereszt nyolcadik napján (1416. jan. 13.) tegyen ártatlanságát bizonyító esküt, majd nyolc nap múlva ő vagy officiálisa Lypse birtokon a konvent kiküldöttének jelenlétében Alsolyndwa-inak iuxta regni consuetudinem szolgáltasson igazságot, a konvent pedig vízkereszt nyolcadára tegyen neki jelentést. Vízfoltos, szakadozott papíron, hátlapján zárópecsét és pecsétfő nyomával. DL 10380. (NRA 1547-17.) — (M.) 1035 Szept. 7. (in Vissegrad, 38. die oct. Iacobi) Peren-i Péter országbíró a pert, amelyben Luchka-i György fiát: Jakabot (proc. Kekemezew-i György fia: Gergely) Luchka-i Miklós fia: Erne (proc. István diák) ellenében oklevelei bemutatására és három márka bírság fizetésére kötelezték, Szt. Jakab nyolcadáról a felek ügyvédjeinek kérésére a bírság bírói részét kétszeresére emelve, Szt. Mihály nyolcadára halasztja. - A hátlap alsó szélén: P a (kézjegy) solvit. Papíron, zárlatán pecsét nyomával. DL 75278. (Bánó cs.) - A hátlapon a külzet alatt háromszor: Contra non venit. 1036 Szept. 7. Győr. Miklós fráter Ceretensis püspök, hittudományi magister, János győri püspök vikáriusa kötelezi a Kisfaludiakat, hogy a mihályfalvai egyháznak náluk három új dénármárkáért zálogban lévő missale-ját az összeg ellenében adják vissza a kegyuraknak. - Hazai okmt. I. 309. (DL 61335 - Kisfaludy cs.)-(M.)