Jakó Zsigmond: Erdélyi okmánytár I. (1023-1300) (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 26. Budapest, 1997)
A KÖZÉPKORI OKLEVELES FORRÁSOK KUTATÁSA ERDÉLYBEN
an feltárt. Számottevő, érdemes és nélkülözhetetlen mindaz, amivel az említett sorozatok Erdély régi történetét gazdagították, de ezért az erdélyi magyar medievisztika lemaradásával, szinte teljes elsorvadásával kellett fizetni. A SZÁSZ FORRÁSKÖZLÉS Ilyen körülmények között a középkori oklevelek kiadásának korszerűsítése Erdélyben a szász történetkutatásra maradt. Ebből a magyarok és a románok csak közvetetten vették ki a részüket. A korszerűsödéshez a Theodor Sickel (1826—1908) által a bécsi egyetemen 1854-ben létesített kutatóintézetben (Institut für österreichische Geschichtsforschung) folyó újszerű elméleti és gyakorlati képzés jelentette a kiindulópontot azzal a követelésével, hogy az edíciós munka az autodidaktáktól és amatőröktől sajátos kiképzésben részesült hivatásos szakemberek kezébe kerüljön át. Az egykori Habsburgmonarchia népeinek fiatal történészei itt ismerkedhettek meg az oklevéltan, a forráskritika, a középkori forrásközlés korszerű módszereivel és gyakorlatával. A bécsi Institutban nevelkedtek mindazok a szász, magyar és román szakemberek, akiknek később szerep jutott Erdély középkori okleveles forrásközlésének megújításában. Az új módszerek átültetése és megvalósítása Erdélyben Franz Zimmermann (1850— 1935) érdeme. Bécsi tanulmányai után, Szeben város és a Szász Nemzet Levéltárának vezetőjeként 1875-ben kezébe vette az évtizedek óta halódó szász oklevéltár ügyét. Az egész országban és külföldön széles körű, tervszerű levéltári kutatásokkal alaposan kiegészítette az előző nemzedékek által gyűjtött anyagot. Ezen az úton több mint 8 000 oklevél másolatával szilárd alapot teremtett a szász oklevéltár 1526-ig terjedő részéhez. A korábbi másolatokat összevetette az eredetiekkel és másfél évtized leforgása alatt, Kari Werner bevonásával, közzétette Erdély első korszerű középkori okmánytárát. A nagy megszakításokkal máig megjelenő Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen (I— VII. Hermannstadt— Bukarest 1892—1991) első kötete nemcsak azt a vitás kérdést döntötte el, hogy a szász okleveles anyagot, a partikularizmusnak engedve, vidéki közigazgatási egységek szerint vagy pedig egyetlen vállalkozás keretében kell-e közzétenni, hanem az akkor legfejlettebb gyakorlatot állította modellként az erdélyi forrásközlés elé. E modell erdélyi megvalósításához már az induláskor Zimmermann igényességére és megalkuvást nem ismerő egyéniségére volt szükség. Szintén Zimmermannak köszönhető a középkori erdélyi okleveles anyag első hasonmás albuma is (Photographien von Urkunden aus siebenbürgisch-sächsischen Archiven. Hermannstadt 1880). Az Urkundenbuch mellett a szász kutatás más mintaszerű speciális forráskiadványokkal is szolgált a középkori erdélyi város- és gazdaságtörténet megalapozásához. A Rechnungen aus dem Archiv der Stadt Hermannstadt und der Sächsischen Nation, 1380— 1516. (Hermannstadt 1880) című köteten kívül Brassó város nyolckötetes forráskiadványának (Quellen zur Geschichte der Stadt Kronstadt in Siebenbürgen. Kronstadt 1886— 1926) két első kötete tartalmaz az erdélyi kereskedelem történetére vonatkozóan is páratlan értékű számadásokat az 1503 és 1540 közötti időszakból.
