A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)
Két közgyűlés között a választmány képviseli a kört. Tagjai: Andróczky Aranka, Farkas Pál, Hegyi Miklós, Szekfű András, Tóth János, Vargha János. 5. FIATAL DEMOKRATÁK SZÖVETSÉGE (FIDESZ) 1988. március 30-án az ELTE Jogász Társadalomtudományi (Bibó István) Szakkollégiumában 39 fő alapította „független" ifjúságpolitikai szervezet. A KISZ-szel szemben alternatívát kívánt nyújtani. Nem értelmiségi szervezet, de elsősorban az egyetemi hallgatókra és a középiskolás diákokra számított. Szűkebb körű — vendéglőkben rendezett — összejövetelek után 1988 áprilisában a veszprémi felsőoktatási alágazati ifjúsági parlamenten nyilvánosan is megjelent, majd 1988. április 30-án tartotta meg első rendezvényét a Tinódi moziban (350^00 fő részvételével), május 14-én a Jurta Színházban tartott gyűlésen az első kongresszusig érvényes ideiglenes alapszabályt fogadtak el, egy kiküldött bizottság júliusban programtervezetet készített. A szövetség első kongresszusát két fordulóban tartotta: — az „első fordulóra" 1988. október 1—2-án került sor (a Jurta Színházban), amelyen elfogadták a szervezeti és működési szabályzatot. Eszerint a FIDESZ független, alulról építkező demokratikus ifjúsági szövetség, a szervezet csoportokból áll, amelyek önállóak, de régiókban is funkcionálhatnak. Tagjai 16—35 év közötti fiatalok, emellett lehetséges a pártoló és a tiszteletbeli tagság is. — A FIDESZ I. kongresszusának második fordulóját 1988. november 18—20-án tartotta meg a Jurta Színházban. Itt elfogadták a szövetség politikai programját, amelyet az „Alapelvek" című dokumentum rögzít. E dokumentum hangsúlyozza az egyéni szabadság fontosságát, legértékesebb társadalmi célként a „polgárok békés, szabad, független életének" biztosítását jelöli, amelynek kerete a parlamentáris demokrácia. „Működésének egyik iránya egy olyan politika kikényszerítése, amely megszünteti a fiatalok kilátástalan helyzetét." A FIDESZ aktív tevékenységet folytatott: szervezője az október 6., október 23. és a március 15-i megmozdulásoknak, az országgyűlési képviselők visszahívásának. Szerteágazó nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezett. Tagcsoportjai alakultak a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, az ELTE karain, a MKKE-en, a BME Építészmérnöki Karán, és 1988. július 22-én megalakult a FIDESZ Munkás Alcsoportja. Taglétszáma 3500 fő körüli volt. A FIDESZ vezetői, a választmány tagjai: Fodor Gábor, Deutsch Tamás, Orbán Viktor, Rockenbauer Zoltán, Molnár Péter, Kövér László, Hegedűs István. Póttagok: Szabó Júlia, Győri Molnár Lajos, Tirts Tamás. Lapja: a FIDESZ Hírek (féllegálisan készített és terjesztett belső tájékoztató). Főszerkesztője: Szécsényi Mihály. 6. FÜGGETLEN KISGAZDAPÁRT KOVÁCS BÉLA POLITIKAI TÁRSASÁG A Független Kisgazdapárt Baráti Köre, amely az 1980-as évek második felében Bognár József vezetésével évente egy alkalommal tartott értekezletet és fő feladatának a Kisgazdapárt dokumentumainak gyűjtését, történetének részletes és valósághűbb bemutatását tartotta, 1988. október 28-án leszögezte, hogy a „Független Kisgazdapárt soha nem mondta ki feloszlatását, ezért a folytonosság jogának fenntartásával megindítja a Független Kisgazdapárt Kovács Béla Politikai Társaságának működését". A társaság egyes radikálisabb képviselői 1988. november 18-án a Pilvax Kávéházban kimondták, hogy a Független Kisgazdapárt folytatja működését. Az így kialakult felemás helyzet rendezésére december 16-ra összehívták a társaság tagjait. Ezen az ülésen a társaság elnökévé Vörös Vincét (a Kisgazdapárt 1945—1947 közötti főtitkárhelyettesét), titkárának pedig Samu Lászlót választották. A többség úgy foglalt állást, hogy a Kisgazdapárt mellett mellérendeltségi viszonyban fennmarad és működik a társaság is. Szervezői: Göncz Árpád, dr. Ravasz Károly, Zeőke Pál volt kisgazdapárti képviselők. 1906