A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

Ertyedi György, az MTA Regionális Kutató Központ főigazgatója Fodor Lajos, a Budapesti Műszaki Egyetem rektora Geleji Frigyes, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnökhelyettese Hermáim József, az MTA Nyelvtudományi Intézetének igazgatója Hollón Zsuzsa, az Országos Haematologiai és Vértranszfúziós Intézet főigazgató főorvosa Huszár Tibor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szociológiai Intézetének igazgatója Kovács Ferenc, a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem rektora Láng István, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára Lovász László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Számítástudományi Tanszékének tan­székvezetője Márta Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke Magyar Kálmán, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem pártbizottságának titkára Óvári Miklós, az MSZMP Központi Bizottsága Irodájának nyugalmazott vezetője Bomány Pál, az MSZMP Politikai Főiskolájának rektora Szathmári Zoltán, az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetének főigazgató-helyettese Szentes Tamás, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének főigazgató-helyettese Tokéi Ferenc, az MTA Nyelvtudományi Intézetének kutató professzora Vajda György, a Villamosenergetikai Kutatóintézet igazgatója Forgács Imre, a Társadalmi Szemle főszerkesztő-helyettese Gombár Csaba, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének tudományos munkatársa Vámos Tibor, az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet kutató professzora, az Intézeti Tanács elnöke Weiner György, az Államigazgatási Szervezési Intézet kutatója b) 1988. december 15-én létesített állandó bizottságok és munkaközösségek 1. Társadalompolitikai Bizottság Elnök: Berecz János, a Központi Bizottság titkára Tagok: Andics Jenő, a Központi Bizottság osztályvezetője Barabás János, az MSZMP Budapesti Bizottságának titkára Bereczky Gyula, a Magyar Televízió elnöke, a Központi Bizottság tagja Berend T. Iván, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, a Központi Bizottság tagja Hajdú István, a Magyar Rádió elnöke Hámori Csaba, az MSZMP Pest Megyei Bizottságának első titkára, a Politikai Bizottság tagja Huszár István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, a Központi Bizottság tagja Kósáné Kovács Magdolna, a Szakszervezetek Országos Tanácsának titkára Molnár Magda, a Helikon Könyvkiadó igazgatója, a Központi Bizottság tagja Szentes Tamás, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének főigazgatóhelyettese Állandó meghívottak: az MSZMP Politikai Főiskolájának rektora a KISZ Központi Bizottságának illetékes titkára 2. Gazdaság- és Szociálpolitikai Bizottság Elnök: Iványi Pál, a Központi Bizottság titkára Tagok: Bartha Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, a Központi Bizottság tagja Csáki Csaba, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem rektora, a Központi Bizottság tagja 1892

Next

/
Thumbnails
Contents