A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

közé beválasztott, hadd mondjam el elsőnek azt a gondomat, hogy mit fogunk mondani a Központi Bizottság üléséről a hazai és a nemzetközi közvéleménynek, és mivel már látható, hogy kétnapos lesz az ülés — legalábbis, lehet hogy három, nem tudom —, jó lenne, ha hozzá lehetne látni valamiféle tervezethez, hogy egy fogalmazást a Központi Bizottság azért lásson. Tehát ne teljes biancóval, az egyébként valamennyi tagját igen tiszteletben tartva megválasztott szerkesztőbizottság viselje majd a felelősségét annak, hogy mi kerüljön majd a közvélemény elé. Ezzel kapcsolatban még javaslatra is szeretnék visszatérni majd a felszólalásom végén. Először Lengyelországról szeretnék szólni. Nem metaforaként és nem valami más ok miatt, hanem azért, mert a lengyel nagykövet a közelmúltban a Politikai Főiskolán, pontosan ezen a héten egy hosszú előadást tartott, számos kérdésre válaszolt a lengyelországi választások tapasztalataival és egyáltalán Lengyelország életével kapcsolatban. Azt hiszem, érdemes odafigyelni, és ezért inkább csak információ miatt mondom, néhány dolgot, egy-két perc alatt. A számok ismertek, azokat én nem mondom. A szenátusban a LEMP-nek egyetlen tagja sincs, a képviselőházban jobb a helyzet. A nagykövet azt emelte ki, hogy a lengyel társadalom szerinte belefáradt a politikai vitákba, elfordulást tapasztalnak különböző okok miatt, az eredmény az azonos. Nem akart ő elébe vágni, és én sem akarok természetesen, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának soron következő ülésére kerül az egész témának az értékelése, s nyilván elemezni fogják. Három dolgot emelt ki — és ezzel én is befejezem ezt a felvillantást — abból, hogy hol, miben csalódtak — mármint a lengyel elvtársaink. Három választási csoport magatartásában; biztos majd több is lesz, de én itt azért kiemelnék valamit. Csalódtak — mondták — a lengyel falvakban, a vidékben, akik nem vettek részt megfelelő módon a választásokban, nem honorálták az egyéni gazdálkodást, és ebben nem vették észre azt, hogy baj van a mezőgazdasági árakkal, felvásárlási árakkal, mármint a párt nem vette észre. Ez volt az első csalódás. A második, a nyugdíjasok távol maradtak, s ha elmentek, akkor általában a LEMP ellen szavaztak. A harmadik jelentős választói kör, az ifjúság tömeges részvételére számítottak — említette —, de ebben is csalódtak. És végül egy gazdasági megjegyzést hadd említsek még itt a tisztelt Központi Bizottság előtt az ő tapasztalataik alapján. Ő úgy fogalmazott — mások is mondták már ezt, de Lengyelországra azt hiszem, nagyon áll —, hogy minél nagyobb az infláció, annál kisebb a kormány ereje a gazdasági folyamatok befolyásolására. Nem akarok én ebben most semmit sem aktualizálni, de mivel magam is és több kollégám, akik ott ezt végighallgatták, az élmény hatása alatt voltunk, szerettem volna megosztani. Kedves Elvtársak! Igazából, ezzel a gazdasági üggyel el is érkeztem az első pontjához felszólalásomnak. Amit mondani akarok, az az, hogy gazdasági konszolidáció nélkül azon a pályán maradunk, amin most vagyunk, a feszültség, a növekvő gondok pályáján. Belpolitikailag sem tudunk rendbe jönni. Én mélységesen egyetértek azokkal a nagyon felelős figyelemfelhívásokkal — Nyers elvtárs és mások már szóltak róla, meg is fogalmazták, de Grósz elvtárs is ebből indult ki —, hogy a gazdasági ügyeinkkel foglalkozni kell, s ezt a bizonyos túlpolitizált közéletet, aminek a nyomán kiszorult igazából a látómezőből a szürke magyar dolgozó, s munkája eredménye, valahogy meg kellene tudni változtatni. Hiszen, másképp nem tudunk sok mindenre választ sem adni. Én nem akarok itt konkrét ügyekkel foglalkozni, mindössze egyet említek. Ked1160