A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

az ügyrendi bizottságba, a szavazatszámláló bizottságba, a jelölőbizottságba a szerkesztőbizottságokba és a fellebbviteli bizottságba. (A 100 tagot elérő küldöttcsoportok 2—2 főt, illetve minden további 50 tag után ujabb 1—1 főt delegálhatnak a munkabizottságokba.) 2. A kongresszus munkabizottságai 2.1. Ügyrendi Bizottság: Feladata a kongresszus ügyrendjére vonatkozó javaslat kialakítása, az elnökség munkájának segíté­se. A kongresszus ideje alatt állást foglal és javaslatot tesz az elnökségnek a kongresszusi ügyrend érvényesítésével kapcsolatos panaszok, észrevételek ügyében. Elnökét a Központi Bizottság előzetesen bízta meg, tagjait az ügyrendi kérdésekben jártas, hazai és nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező küldöttek közül a küldöttcsoportok delegálják. Az elnök végső felhatalmazását a kongresszustól kapja. 2.2 Mandátumvizsgáló Bizottság: Feladata a küldöttválasztás szabályosságának felügyelete és ellenőrzése, a mandátumok érvényes­ségének megállapítása, a küldöttek, a küldöttcsoportok és szóvivőik nyilvántartása, a tanácskozás megkezdése előtt a küldöttek regisztrálása. Döntései ellen a kongresszushoz lehet fellebbezni. Elnökét és tagjait a Központi Bizottság előzetesen bízta meg. Megbízatása a kongresszusnak tett jelentés elfogadásával befejeződik. 2.3 Szerkesztőbizottságok: Napirendi pontként külön-külön szerkesztőbizottság működik. Feladatuk az előzetes dokumentumok és hozzászólások, indítványok alapján javaslatot tenni a kongresszus döntéseire. Az érdemi politikai kérdésekre vonatkozó alternatívákat konkrét szövegezés­ben, írásban terjesztik a plenáris ülés elé. Üléseiket úgy kell ütemezni, illetve nyilvánossá tenni, hogy abban a módosító indítványt tevő küldöttek részt vehessenek. Szükség esetén megbízzák tagjaikat egy-egy konkrét kérdés véleményeztetésére a küldöttcsoportokban. Tagjait a küldöttcsoportok dele­gálják. Munkájukat a napirendi pontok előadói vezetik. 2.4 Jelölőbizottság: Feladata, hogy a kongresszust megelőzően összegyűjtse a küldöttek javaslatait a választott tisztsé­gek betöltésére, amelyeket a küldöttcsoportok rendelkezésére bocsát állásfoglalásra. Ezek figyelem­bevételével kialakult javaslatát a kongresszus elé terjeszti. A kongresszus ideje alatt folyamatosan működik. (Megjegyzés: munkájának további szabályait a személyi kérdések eldöntésének módja határozza meg.) Elnökét a Központi Bizottság előzetesen bízta meg, tagjait a küldöttcsoportok delegálják. Az elnök végső felhatalmazását a kongresszustól kapja. 2.5 Szavazatszámláló Bizottság: Feladata, hogy minden határozathozatalnál számlálja a szavazatokat, ellenőrizze a szavazásokat és hitelesítse eredményüket. Tagjait a küldöttcsoportok delegálják, elnökét a kongresszus választja. 2.6 Fellebbviteli Bizottság: Feladata a kongresszus illetékességébe tartozó fellebbezések, egyedi indítványok vizsgálata és dön­tésre a kongresszus elé terjesztése. Elnökét és néhány tagját a Központi Bizottság előzetesen megbízta, további egy-egy tagot a küldött­csoportok delegálnak. Végső felhatalmazását a kongresszustól kapja. 1741

Next

/
Thumbnails
Contents