A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

zavarodottság van, és sajnos a jellemek egyre erőteljesebben sérülnek, már az ember csak egyet tud igazán hangsúlyozni, hogy a tettek azok, amiket én elhiszek. Tettekkel kell bizonyítani és nem mindenféle szavakkal. Még egyszer mondom, adott szituációban, adott helyen és adott esetben természetesen meg kell nyilatkozni, és meg kell nyilvánulni, de bizonyosfajta erőltetett megnyilatkozások sok embernek nem tetszenek. Én abban bízom, hogy — sajnos feje tetejére állított világban, mert az volt, amiben éltünk — talpra fogunk állni, és ezért kell sok mindent higgadtan, józanul elviselni, hogy végre majd kikínlódja magából ez a társadalom, hogy megtalálja a jellemes, tiszta embereket, azokat, akik minden viszonyok között tényleg arra törekszenek, hogy a többségnek, a népnek, egy pártközösségben a pártközösségi többségnek a javát szolgálják. Én éppen ezért azt mondanám, akkor jár el helyesen az ügyben a Központi Bizottság, ha világosan látja, hogy tudomásul kell venni a tagság akaratát, büntetését, még akkor is, ha időnként és helyenként ez a józanságnak ellentmond. Kovács Jenő elvtárs elmondta, hogy minden nyugat-európai pártban ennek éppen az ellenkezője érvényesül. Ott viszonylag normális viszonyok vannak, nálunk ezt ma itt megkívánni nem lehet, de az természetesen nem volt jó dolog, hogy egy kicsit magunkat így félrevezetve, mégiscsak ezt csináltuk ez ügyben. Ugyanis én nyugodtan merem mondani — és sajnálom, nem az első szavazásnál mondtam el ugyanezt a véleményemet —, hogy kár irritálni a párttagságot azzal, hogy mi szavazgatunk arról, hogy a mi státusunk milyen legyen egy kongresszuson. Ez a küldöttek kezében van, és miután semmiféle szabály nem érvényesül, egy óriási ide-oda vitában majd valami a végén kialakulhat. Ez alakult ki körülbelül, ami kialakult. Tehát én erre azt mondom, hogy tudomásul kell venni, talán a tisztességes dolog az lett volna, miután mindenki választható, akár teljes jogú küldött, akár meghívott vagy akár ott sincs a kongresszuson, úgy vélem, ez még változatlanul érvényes szabály minden párttagra, tehát az lett volna sokkal tisztább dolog, ha senki nem küldött. Ugyanis a választhatósága az illetőnek ezen nem múlik. Akkor foglaltunk volna igazán egyégesen és helyesen állást ez ügyben, ha azt mondtuk volna, hogy nem kíván ez a Központi Bizottság küldöttként részt venni, tehát ilyen jogot nem kíván magának vindikálni, mert úgy igaz, ahogy itt valaki elmondta, hogy ha mind a 100 tag, vagy 107 tag ott van, akkor sem dönti el egy ezerfős kongresszuson a kérdéseket, ha egységes, és miért lenne egységes ez a Központi Bizottság a szavazataival. Megfordítom a felvetést, és azt mondom — és ebben van esetleg vitára alkalmat adó téma —, hogy ebben nem volt helyes eljárás, való igazság, nem egyeztethető össze, hogy Lakatos László 4200 szavazattal nem lett küldött Győr-Sopron megyében, s esetleg egy 65 tagú pártbizottságból 40 szavazattal, vagy 50-nel küldött lehetett valaki. Ez nem tiszta dolog. A szabályok olyanfajta keveredettségét mutatja, ami megint csak sajnos jellemző erre a pártra. De ez egyenes következménye annak, ami lezajlott május óta itt. Én sokat beszélgettem — talán Lukács elvtárs és mások is a megmondhatói —, megyei első titkárként rendszeresen elmondtam a tanácskozásokon, hogy ide fogunk jutni. És félre ne értsenek, lehet, hogy azt lehetne erre mondani, ezt pedig megakadályozni nem lehetett. Lehet, hogy így igaz. Nem vagyok egészen biztos benne, és persze ilyenkor az merül fel, akkor lett volna talán helyesebb a dolog, ha szembe merünk nézni a kezdetek kezdetén azzal, hogy azért mégiscsak kiknek, 1682