A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

pluralizmusban, vagy azzal [sic!]. Aztán azt is meg kellene nézni, hogy világos volt-e, világosan kiderült-e ebből a dokumentumból, hogy modellváltásra készültünk, és ez pontosan mit is jelent? Fontosnak tartanám azt is megnézni, hogy a párttal összefüggésben hogyan vélekedtünk akkor. A párt ideológiájáról, működési elvéről, a demokratikus centralizmusról, az egység értelmezéséről, a platformszabadságról, a káderpolitikáról és nem sorolnám tovább. De fontosnak tartom például a gazdaságpolitika elveit és gyakorlatát is megnézni, ami ott azért még elég nagy illúziókkal fogalmazódik meg, úgy gondolom. Nagyon fontos lenne azt is megnézni, hogy akkor mit gondoltunk a tömegszervezetek, mozgalmak helyzetéről, szerepéről, hozzánk való kapcsolatáról. Helyes lenne ebből kiindulni, és segítségül hívni azt a feladattervet is, amit az első KB-ülésen elkészítettünk, ami azt hiszem, hogy hűen tükrözi, hogy bizony voltak illúzióink a tekintetben, hogy milyen feladatok állnak előttünk. Fontos lenne arról is szólni — az okokat már nem szükséges felsorolni —, hogy ez alkalommal, tehát tavaly májusban miért, mit jelentett az, hogy nem értékelhettük a 40, a 30 vagy a 15 év időszakát kritikai értelemben és úgy is, hogy az ismeretek vajon a párt tagságára miképpen hatnak, miképpen hathatnak. És azt sem lehet, azt hiszem, figyelmen kívül hagyni, hogy az akkori, az adott pillanatban az ország valós gazdasági, társadalmi, politikai, erkölcsi állapota milyen volt, az MSZMP milyen volt akkor. Az elvégzett munka mellett, amelyet lehet sikeresnek vagy kevésbé sikeresnek tekinteni, úgy gondolom, pontosan fel kell vállalni néhány olyan dolgot, ami nem sikerült. Különösen a működésünk első időszakában hoztunk néhány rossz káderpolitikai döntést. Ilyen dolognak tartom azt, hogy túl sokáig vártunk és gondolkodtunk azon, hogy milyen legyen az ellenzékhez való viszonyunk, és tárgyalásokat kezdjünk, ne kezdjünk, miről tárgyaljunk, kell-e szóba állni velük, nem sorolom tovább. És én nem azt nevezném vitatott döntésnek, hogy végül is úgy foglaltunk állást, hogy többpártrendszerben képzeljük el az ország jövőjét. Ezt februárban döntöttük el. Én azt nagyobb bajnak tartom, illetve ezt nem tartom bajnak, hiszen azt hiszem, a helyzet akkor már nem sok választási lehetőséget adott nekünk, de az, hogy akkor nem gondoltuk végig, hogy ez mit fog jelenteni ennek az MSZMP-nek, hogy hogyan fog sikerülni mondjuk — elnézést a hasonlatért — egy elefántból baletttáncosnőt csinálni. Én ezt nagy bajnak tartom, mert még ma is a párttagság kínlódik ezekkel a dolgokkal, meg természetesen mi is kínlódunk vele. És eléggé elbagatellizáltuk, úgy gondolom, a párt gazdálkodásával, a tagdíjrendszerrel összefüggő, a tagságtól származó kritikai észrevételeket és javaslatokat. Ide sorolnám azt is, hogy eléggé ellentmondásosan értékeltük mi a megyei pártértekezleteknek a sorozatát. Azt sem sikerült végül is, nem is nagyon akartunk rá vállalkozni, úgy tűnik, néhány bátortalan kísérlet ugyan volt erre, hogy próbáljunk a különböző már ismert platformok vagy alakuló platformok értékelésére vállalkozni, és próbáljuk ezeket integrálni, és nézzük meg azt is, ezekből melyik, vagy ezek közül mi hozható be a centrumba. Én azt hiszem, hogy ezt sem sikerült elvégezni. Nem sorolom tovább, hiszen a beszámolóban is van néhány ilyen kérdés. Ezt nagyon reálisan kellene feltüntetni, ami nem úgy nézne ki, hogy itt siránkozunk ezen. Na most a végkicsengése nyilván ennek a beszámolónak az lehet, hogy nem lehet attól eltekinteni, hogy ezen az értekezleten is csak félmegoldás születhetett. Tehát 1640