A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

már a küldötteknek a dolga lenne. Ezt a munkát végezzük el, és egy olyan 20—25 % kérdést lehetne nyitva hagyni a kongresszuson. Nagyon szerencsés lenne, ha a kongresszus első napján, talán nem is a nap végén, feltétlenül minden ügyrendi kérdést és minden szervezeti kérdést magunk mögött tudhatnánk. Áttérve ezután a sokkal inkább tartalmi kérdésekre. Egy olyan pontja van a szervezeti szabályzatnak, ahol én az elmozdulást jó irányúnak tartom, de nem tartom elégségesnek. Azt hiszem, hogy a többpártrendszer keretei között végzett politikai munkának, ezen belül a parlamenti munkának is van egy sajátossága. Tudniülik a párt döntéshozatalának nem egy centrum [a] van, hanem legalább kettő centruma van, és ezek nagyjában-egészében mellérendelt viszonyba kerülnek egymással. Ez nyugat-európai működő parlamenti demokráciákban kitapinthatóan így van, és jól látni, hogy Lengyelországban is áttolódott a parlementi csoportok környékére a párt döntési centruma. A Parasztpártnál, Demokrata Pártnál egyértelműen így van, és a Lengyel Egyesült Munkáspárt is kissé bajban van, hogy hogyan lehet a vezető testületeinek a döntéseit szinkronizálni a parlamenti képviselők álláspontjával. Ezért én úgy vélem, hogy elébe kellene menni ennek a problematikának és lényegében mellérendelt viszonyt létrehozni a párt elnöksége, illetve a kommunista parlamenti képviselőcsoport között, és valami olyan munkamegosztást, hogy a parlamenti képviselőcsoportban formálódjon meg minden olyan politikai döntés, ami a párt gazdaságpolitikájával, közigazgatási politikájával, a törvényhozással — és talán a biztonságpolitikával is — függ össze. Tehát ahol a döntési kompetencia a parlamenté. A kifejezett pártkérdésekkel, pártszervezési kérdésekkel, a pártok közötti kapcsolattal, tagozatokkal, pártoktatással, pártgazdálkodással és egyéb más, kifejezetten pártjellegű ügyekkel kapcsolatos döntések kizárólagos színhelye a pártelnökség legyen. Es a választmány tudná a nagyjában mellérendelt két testületnek a döntéseit szinkronizálni és harmonizálni. Tehát a választmányban kellene találkozni ennek a két döntési centrumnak. Elképzelhető persze, hogy egy lépésben nem lehet ezt a modellt megközelíteni, de valamivel nagyobb lépést ebben az irányban szükséges lenne tenni és a szervezeti szabályzatban is rögzíteni ezt, hogy komoly szerepe van a párt parlamenti frakciójának a párt döntéseinek a kialakításában. Hozzátenném: ez érinteni fogja természetesen az apparátusi struktúrát is. Én úgy tudom elképzelni, hogy a párt frakciója köré kell megszervezni a pártapparátusnak legalább a felét és ott — hogy állami költségvetésből finanszírozzák-e a szakértőket, vagy a pártköltségvetésből, ez részletkérdés — kell a döntési, az egyik döntési műhelynek lenni a pártfrakció mellett. Néhány mondattal szeretnék foglalkozni a további előterjesztett dokumentumokkal. Én is azon a véleményen vagyok, hogy a történelmi utunkról szóló dokumentum árnyalt, hasznos elemzés, és elfogadható a kongresszuson alapos megvitatásra. Lényegében hasonlóan, a további munka alapjául elfogadhatónak tartom a programnyilatkozatot, amit szintén egy nívós munkának tartok, hozzátenném azonban, hogy itt két dilemma felvetődik. Szükség szerint ez a programnyilatkozat az általánosságok szintjén mozog. Ebben a műfajban nagyon színvonalas. Ugyanakkor a pértközvélemény nem ilyen típusú dokumentumra gondol, vagy nem csak ilyenre. És a szélesebb közvélemény is nagyon pragmatikus kérdéseket tesz fel, és nagyon hétköznapi kérdésekre vár választ. Jól látom, hogy a programnyilatkozat nem lehet két műfajú egyszerre, tehát nem foglalkozhat hosszabb távú elméleti stratégiai kérdésekkel, és nagyon konkrét 1623