A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

vagyok ebben részt venni, ha kiderül, hogy tévedés volt a személyem megjelölése és nyilvánosság elé kiteregetése ebben az ügyben, abban a pillanatban visszalépek, és én vállalom a kampánymenedzserséget azért, aki vállalja ezt, és aki ezt megteszi. Tehát, ha ezekben meg tudunk egyezni, és ezt tisztázni tudjuk, akkor én hittel és bizalomra építve vállalom tovább a tárgyalásokban való részvételt. Kérem, efölött most szükségtelen vitát nyitni, de ezt is kalkulálja bele a tisztelt Központi Bizottság a döntésekbe, a tárgyalások helyzetének megítélésébe, hiszen amit Németh Miklós is említett, ez múltkor is szóba került, hát azt kell mondanom, hogy a tárgyalások csak egyik eleme [sic!] annak a politikai küzdelemnek, amelyben részt veszünk. Higgyék el, az, aki részt vesz, annak az a dolga, azt kell csinálnia addig, amíg részt vesz benne. Ezt kérem elfogadni. A döntésre előkészített kérdésekről pedig majd még itt a javaslattételnél szeretnék szólni, arra reflektálni. Borbély elvtársat szeretném biztosítani arról, egyrészt valóban az a története a dolgoknak — ő sem kételkedett egyébként eziránt —, ahogyan ez a tárgyalásokon megy, és beletartozik abba az iszonyatos propagandahadjáratba, ami a tárgyalások egészét körülveszi, hiszen nem véletlen, s ezt mások is megjegyezték, hogy az ellenzék számára ez a tárgyalás nemcsak a politikai legitimitás egyik formáját jelenti — még a törvényhozás előtt —, hanem a nyüvánosság kitárulását, olyan nyilvánosság megadását, amire egyébként, ha vért izzad, akkor sem keríthetett volna sort saját erejéből. Természetesen vállaltuk ezt a kockázatot, de én is azt mondom, hogy ha lehet, eredményesen, de minél előbb ezt a szakaszát a tárgyalásnak, a párbeszédnek le kellene zárni. Tehát egyetértek ebben a kérdésben is. Borbély elvtársnál kezdtem, neki csak annyit, miként erre már Németh elvtárs is utalt, ne várjon most rögtönzött választ, de megtaláljuk a módját annak, hogy ez az ügy is a mi oldalunkról helyére kerüljön a közvéleményben, és korrekt megfelelő kezelési formát kapjon, s bízzon abban, hogy a tárgyalásokon ebben a szellemben fogjuk csinálni a dolgunkat. Elnézést kérek, ha én most már részletes választ nem adok a felszólalásokra, csak a döntésre teszek javaslatot. Megértettem, megértettük itt az Elnökség tagjai is, hogy bizonyos nehézségei vannak a választási időpont kitűzésének, és úgy hiszem, nem a vezetőségben, és nem a Központi Bizottságban van a baj, hanem a helyzet talán ma még nem teszi lehetővé, hogy döntő jelentőségű állásfoglalás szülessen. Azért szeretnék arra emlékeztetni, hogy a döntéselőkészítés szempontjából nem ma kezdődött ez a vita, ez az elmúlt ülésen is ugyanígy és ugyanezekkel az érvekkel és platformokkal — ha szabad így mondanom — szóba került. Amiért dönteni nehéz, az az, hogy igazából mi itt mint Központi Bizottság nem tudjuk, a kongresszus hogyan határoz majd, és milyen meghatalmazást kapunk ezeknek a dolgoknak a kezelésében. Ezért én azt javaslom, ami nem tűr halasztást, abban foglaljunk állást. Úgy éreztem az eddigi megnyilvánulások mindegyikéből, hogy a köztársasági elnökválasztásnak kulcsfontosságú jelentősége van a párt további politikai szereplése és lehetőségei, esélyei szempontjából; azt javaslom, ne nyilvános határozatot hozzunk ebben, de döntsünk abban, hogy ezt a lehetőség szerint és annak törvényes feltételeit megteremtve november második felére tűzze ki az Országgyűlés; ezt kérjük, az erről szóló törvények szellemében, jegyében. A másik javaslatom, hogy ne alternatív előterjesztés fölött meditáljon most a Központi Bizottság, hanem Németh Miklós elvtárs javaslatát megfogadva hatal1602