A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

mértékben, és így tovább. Ezeket példának akartam felhozni, hogy elég nehéz helyzetben vagyunk. Na most két konkrét dolgot: mi a nemzeti, nemzetiségi kérdésben valamit már kialakítottunk. Én nagyon fontosnak tartanám, hogy az MSZMP küldöttsége a háromoldalú tárgyalásokon karolja fel a nemzetiségek ügyét és például a cigányság dolgát. Tudniillik a mai választási rendszerben nem fogjuk tudni biztosítani mondjuk a nemzetiségiek bekerülését vagy a cigányokét. Ok már nyilatkoztak is ebben. Ez egy olyan kérdés, amiben az MSZMP esetleg gesztust téve bizonyos jó pontokat szerezhet ezekben a körökben. Vagy úgy, hogy [a listákon például erre gondolni kell, hogy a] képviselőik ott legyenek a nemzetiségieknek, hogy aztán például a maradék szavazatoknál őket be tudjuk vinni a parlamentbe, bekerüljenek a parlamentbe. Ez kimunkálatlan, még ad hocnak tűnik, de mi a parlamentben már ezt érezzük, hogy ezzel foglalkozni kell. A következő kérdés a pártvagyon. A pártvagyon dolgában már előbbre kellene tartanunk. Most viszont már olyan helyzet van, hogy szinte kényszerítik a pártot az elszámolásra. Holott ezt meg lehetett volna valószínű másként oldani. Az Országgyűlésben önálló indítvány fog elhangzani arról, hogy az MSZMP az Országgyűlés előtt számoljon be [sic!] vagyonáról, miután érinti a költségvetés egy részét. Tehát fel kell készülni rá. Minden bizonnyal ez már a kongresszus után történik, tehát a párt abban a helyzetben lesz, hogy konstruktívan tud a kérdéssel foglalkozni. Tehát idáig jutottunk el, erre mindenképpen fel kell készülni. Még egy dolgot a helyzet megítélését illetően. Elhangzott olyan vélemény, hogy gazdasági szempontból jobb lenne, ha minél előbb túllennénk a választásokon. De gondolt-e valaki arra, hogy a következő parlament jobb lesz-e, mint a mostani? Én erről egyáltalán nem vagyok meggyőződve, és akkor mi lesz azzal a bizonyos csomagtervvel? Én több kérdést már nem is akarok feltenni. Azt hiszem, hogy még ezeken tovább kell gondolkodnunk. Köszönöm szépen. NYERS REZSŐ elvtárs: Eötvös Pál elvtárs, utána Berend T. Iván. EÖTVÖS PÁL elvtárs: Tisztelt Elvtársak! Sok mondanivalóm volna, de nem fogok sokat beszélni, mert egy kérésem volna a Központi Bizottsághoz. Tisztelettel azt kérem, hogy ne ismétlődjön meg ez az ülésről-ülésre megújuló sajtóvita, amelyik folyamatosan csak a felületeket érinti, géppisztolysorozatok hangzanak el; néha itt sem könnyebb ülni, mint kint, ahol a sajtó igazán nincs e pillanatban könnyű helyzetben. Én azt javaslom, hogy ha ezt a kérdést valóban komolyan vesszük, akkor tűzzük napirendre, tárgyaljuk meg ezeket az ad hoc bírálatokat. Aki itt ül és a sajtóhoz köze van, ezeket a bírálatokat ki sem tudja védeni, mert hiszen, aki valamennyire is foglalkozik ezzel a szakmával, tudja, hogy ezt naponta vizsgálni nem lehet. Egy korábbi sajtóirányítás hibája éppen az volt, hogy naponta vette elő, vagy a heti naptárában próbálta vizsgálni. Egy sajtóval szövetséget kötni csak hosszú távon lehet. Tehát ez a kérdés. Nem zárkózom el az elől és a vita elől sem, hogy ezt a kérdést mélyen és alaposan megbeszéljük. így azonban az elvtársak olyan helyzetbe hoznak bírálatukkal, ami nem teszi számomra lehetővé a vitát. Most mégis egy mondatot. Tudni kell, hogy ez egy hitelét vesztett párt, hitelét vesztett sajtó. A párt ma minden hibájával az újságkioszkokban manifesztálódik, ahol azt a szót olvassák: Népszabadság. Minden bírálat — mert hiszen szétestek 1596