A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

határt jelenthetnek majd a magyar belpolitikai fejlődésben. Erről szólt Grósz Károly elvtárs is, ebben az értelemben. A másik dolog, hogy az eddigi felszólalások azért teljes mértékben nem nyugtattak meg. Én üdvözöltem Sarlós elvtársnak javaslatát, hogy előbb szóljanak a párt részéről néhányan, de még nem vagyok benne biztos, hogy ezt a célt elértük-e, amit gondoltunk, de még a vita alapvetően előttünk van, remélem, hogy ki fog bontakozni. Jelenleg még változatlanul az a helyzet, hogy a társadalom bizonytalan helyzet felé sodródik, és ennek az az elsődleges oka, hogy a szocialista munkáspárt nem tudja betölteni a fő integráló erő szerepét. Ha ez a folyamat folytatódik, akkor nyilvánvaló, hogy az MSZMP nem lesz képes jól szerepelni a választásokban [sic!]. A következmény pedig különböző lehet. Lehet visszarendeződés, s egyetértek Németh Miklóssal, ilyen tekintetben éreztem bizonyos egyoldalúságot Grósz elvtárs megnyilatkozásában, tudniillik nem szabad megfeledkeznünk a kínai eseményekről, sem arról, ami a Szovjetunióban végbemegy. Ugyanakkor én elfogadom azt, hogy kétirányú veszély van. Tehát a másik következmény: jobbratolódás, káosz is elképzelhető. Véleményem szerint is akkor van az MSZMP-nek esélye, hogy a legerősebb párt maradjon, nem feltétlenül vezető párt, de legerősebb párt maradjon az ország életében a választásokat követően is, ha a reformvonal válik egyértelműen dominálóvá a pártban, illetve a reformerők legkövetkezetesebb képviselői foglalják el a kulcspozíciókat a párt minden szintjén. Amit tegnap mondtam, hogy reformszárny, nem mindenkinek tetszik, ezért használom ezt a kifejezést, nem akarok senkit sem kizárni, hanem ezért használom azt, hogy reformerők legkövetkezetesebb képviselői. Halaszthatatlan feladatnak tartom azt, amiről Pozsgay Imre szólt, lehet, hogy talán nem volt pontos, erről a Politikai Bizottság egyik korábbi ülésén is szóltunk. Én is úgy gondolom, ahogy ő, a dolog lényegét illetően, hogy a pártban tehát a reformcentrumnak kell egyértelműen kialakulnia, és ez kell hogy legyen a demokratizálódási folyamat centruma is egyben. Lehet, hogy nem az egész népé, de az kétségtelen, hogy a baloldali és demokratikus erőket legyen képes integrálni. Ez egyértelmű orientációt jelenthet a párttagságnak, tudniillik fogadkozások korábban is voltak, hogy a vezetők majd fegyelmezettebbek lesznek és szolidárisabbak egymással. Ugy gondolom, hogy ez nem iskolai feladat, itt politikáról van szó. Tehát, ha ezt sikerülne megvalósítani a mi pártunkban, hogy egyértelművé tegyük, hogy melyik is az a bizonyos centrum a pártban, és hogy illeszkedik el [sic!] a magyar társadalomban és a demokratizálódási folyamatban, akkor azt hiszem, hogy sikerrel készülhetünk fel mind a pártkongresszusra, mind a választásokra. Itt arra is gondolni kell, hogy az országot lehetőleg minél gyorsabban konszolidálni kell, és aztán arra is, hogy európai színvonalra kellene emelni majd, mind politikai értelemben, főleg civilizációs értelemben és gazdasági vonatkozásban. Egy ilyen vonal egyértelmű kialakulásával az említett centrum vagy vezetők közé minden bizonnyal felzárkóznának azok, illetve a párttagság többsége, akik — és a demokratikus baloldali erők —, akik az ország, a nemzet szempontjait és érdekeit tartják szem előtt. Úgy gondolom, hogy ez elsőrendű követelmény a párt és az egész ország szempontjából. A másik dolog: az kétségtelenül változatlanul látszik, hogy a Magyar Szocialista Munkáspártban különböző áramlatok vannak, majdhogynem különböző pártok, és már csak ezért is szükséges, hogy ez a centrum kialakuljon, integráló tényezővé 1134