A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

által elfogadandó kemény intézkedések mind azt követelik, hogy egy megerősödött, a nép bizalmát élvező parlament döntsön ezekben az ügyekben. Ennél is fontosabb a saját szempontomból, hogy jobban tekintettel kell lenni a párt állapotára és szempontjaira. Megismerve adott működési területen a küldöttek hangulatát és összetételét, [én] meggyőződéssel vallom, ha nem azzal a felelősséggel lépjük át a kongresszusi terem küszöbét annak első napján, hogy választásra készülünk, és ennek a pártnak egységesebben, keményen, összefogottan kell a kongresszust befejezni, és ezt a felelősségtudatot csak az teremtheti meg, hogy a választásra kell készülnünk és arra készülünk, akkor ez a párt a választások időpontjára az esélyeit is elveszíti. Ezért én azt javaslom, hogy a Központi Bizottság még egyszer fontolja meg: javaslom, hogy a választásokat még 1989-ben bonyolítsuk le. Köszönöm szépen. NYERS REZSŐ elvtárs: Kótai elvtárs. KÓTAI GÉZA elvtárs: Kedves Elvtársak! Én is rövid leszek, mert felkészületlenül szólok, de néhány gondolatomat szeretném elmondani. Ez év tavaszán a Nemzetközi Jogi és Közigazgatási Bizottságban én amellett ágáltam, hogy az idő nem nekünk dolgozik. Röviden azzal — nem bontom ki —, hogy az alternatív pártok, szervezetek, ellenzékiek szerveződnek, erősödnek, tömörítik soraikat, miközben az MSZMP esik szét, miközben a kormányzati felelősséget is viselő párt kormányzata a szociálpolitikában, a gazdasági életben nem tud mit tenni, a helyzet tovább romlik. Megváltoztattam a véleményemet, Pozsgay elvtárs egyik javaslatával értek egyet. Megmondom, hogy miért. Ha ezen a kongresszuson, és mostan nagyon durván fogalmazok: amilyen állapotban van a párt, ha van ebben a pártban egyáltalán centrum, mert kérdés, hogy hova tesszük a centrumot, minden viszonylagos, és akkor ki van a centrumtól jobbra vagy balra, és így tovább [sic!]. De ha ezen a kongresszuson megalakul egy magyar szocialista párt, vagy magyar szocialista néppárt, vagy bármilyen más párt, én a szocialista párt mellett vagyok, a centrum és a reform összefogásával és egységével, megőrizve ennek a nem tudom én hány százezres pártnak — mert egy hónapig távol voltam, nem tudom, hogyan állunk pillanatnyilag — 65—75%-át, ami 400—500 ezer embert jelenthet, akkor az egy komoly politikai erő. Ennek az új pártnak, mondjuk a magyar szocialista pártnak kell minimálisan néhány hónap, hogy megmutassa a társadalomnak az arculatát, hogy tovább csiszolja azokat az anyagokat, programokat, koncepciókat, amelyek kialakulóban, kiforróban vannak, és legyen esélye arra, hogy a választásokon valamiféle kézzelfogható, konkrét eredményt érjen el. Én értem ezt a februárt, és értem a júniust. A pótválasztások tapasztalatai azt bizonyítják, hogy nagy a közömbösség, vagy nagy a kiábrándultság. Ezek az 50-egynéhány százalékos részvételi arányok katasztrofálisak. Eddigi tapasztalataim szerint — ami elsősorban a nyugat-európai polgári demokráciák gyakorlatára épül — az időjárás 3—4 %-ot jelenthet az egyik, vagy másik pártnak, az pedig döntő is lehet. Télen én nem szeretnék választásokat. A másik dolog viszont az, hogy másfél millió kiskert is van ebben az országban: szabadságolások, nyaralások és így tovább, ez a június ellen szól, mert ki tudja, hogy mekkora lesz a részvétel. Nagy dilemmában vagyok. Mégis a június, mert Pozsgay elvtárs kérte, hát akkor hangozzék el egy konkrét vélemény: mégis a június mellett lennék. Más az emberek hangulata, leszavaznak szombaton reggel, és utána 1582