A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

Engedjék meg, hogy ehhez a gondolathoz egy kérdést feltegyek a párt vezetéséről. Nagyon nehéz erről a kérdésről szólni, hiszen nemrégen adtunk bizalmat a Politikai Bizottságnak. Szeretném elmondani, hogy az összegyűjtött tapasztalataim szerint a párt vezetésének ma a tagság előtt nincs tekintélye; nemcsak a pártelit, értelmiség és fiatalok, akik hangosabban nyilvánítják a véleményüket, hanem ma már a munkáskollektívák is megfogalmazzák. Azt mondják: úgy érzik, a pártban nincs egyetlen olyan vezető, akinek a gondolkodása, kiállása és nézetei mögé felsorakozhatnának, pedig szeretnének. Mert szeretnének ezért a társadalomért és ezért a pártért dolgozni, és igénylik, hogy legalább egy vezetőt mutassunk, akinek a nézetei, gondolkodása és egyértelmű kiállása mellé fel tudnának sorakozni. Én fontosnak tartom, hogy ebben a mostani vitában erről a kérdésről is szót váltsunk, mert igaz, hogy a kongresszusig talán nincs sok idő, de hogy hogyan készítjük elő a kongresszust, kinek az irányításával és vezetésével, ez nagyon fontos kérdés éppen a párt számára. Következő gondolat, amit szeretnék elmondani a reformokkal összefüggésben, a következő: én úgy érzem, hogy ma Magyarországon a reformok megítélése igen szélsőséges, eltérő és ennek nagyon sok akadálya is van. Az egyik ilyen akadálynak tartom, amit itt többen elmondottak az előttem szóló elvtársak, azok az ideológiai akadályok, amelyek mélyen beivódtak az emberek gondolkodásába, és a falun, vidéken élő emberek azt mondották, hogy a falusi emberek gondolkodásában ugyanúgy beivódott, de a változásokat ők lassabban fogadják el, és csak akkor hisznek az újban, a változásban, ha egy picit abban bizalmat látnak, és picit annak eredményeit is látják. Tehát a vidéki emberek óvatosabbak a reformokkal kapcsolatosan, és a politikának ezt be kell kalkulálni. A másik ilyen kérdés, amely a reformokat akadályozza, szerintem a meglévő intézményrendszer, a benne lévő valamennyi apparátus. Szembe kell néznünk azzal a kérdéssel, hogy a hivatásos politikusok — legyenek a pártban, az államban, vagy a szakszervezetben, vagy bárhol — saját egzisztenciájukat látják veszélyben, ha a reformok és az intézményrendszer korszerűsítését akarják megvalósítani, hiszen azok átszervezésekkel, leépítésekkel járnak. Az apparátusok, tehát objektíve kevésbé érdekeltek ennek a folyamatnak a sürgetésében, és úgy hiszem, ez komoly gondokat jelent. És van egy harmadik: az emberekben lévő félelem. Én úgy hiszem, szembe kell nézni azzal a kérdéssel, hogy az emberek ma félelemben élnek a régi beidegződések miatt; félnek a vezetőktől, mert retorzióktól tartanak, félnek a visszarendeződéstől. Legújabban Békés megyében félnek attól, hogy a román csapatok megtámadnak bennünket, és ehhez hasonló gondolatok fogalmazódnak meg nem véletlenül, hanem nagyon nagy félelemmel, és úgy hiszem, hogy ezekkel a kérdésekkel nekünk a politikai munkában szembe kell hogy nézzünk. Kedves Elvtársak! Engedjék meg, hogy a napirendekkel kapcsolatosan az előterjesztéshez két megjegyzést tegyek. Az egyik megjegyzésem az, hogy úgy hiszem, nem elégedhetünk meg azzal a három ponttal, ami az előterjesztésben szerepel, bár Grósz elvtárs erről többször szólt már, és az előttem szólók is jó néhány más gondolatot érintettek. Két kérdés számomra elengedhetetlen. Az egyik kérdés a múlt értékelése, a hibáktól való elhatárolódás, enélkül nem lehet kongresszus. Meg kell őszintén mondanunk már a történelmi múltunkat, a realitásokat, szembe kell ezekkel a kérdésekkel néznünk. Én magam is megrendülve, sokszor értetlenül állok a feltárt múlt miatt. Ördögh Szil1132