A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)
egyetemi tanárokat; megbízza és felmenti az egyetemek rektorait; kinevezi és előlépteti a tábornokokat; megerősíti tisztségében a Magyar Tudományos Akadémia elnökét, d) adományozza a törvényben meghatározott címeket, érdemrendeket és kitüntetéseket, e) gyakorolja az egyéni kegyelmezés jogát, j) dönt az állampolgársági ügyekben, h) dönt mindazokban az ügyekben, amelyeket törvény a hatáskörébe utal. 31. § (1) Az elnöki megbízatás megszűnik: a) a megbízatás idejének lejártával, b) az elnök halálával, c) az összeférhetetlenség kimondásával, d) lemondással, e) a feladatkör ellátását legalább egy éven át lehetetlenné tevő állapottal, f) az elnöki tisztségtől való megfosztással. (2) Ha a köztársasági elnökkel szemben a tisztsége gyakorlása során összeférhetetlenségi ok [30. § (1) bekezdés] merül fel, bármely képviselő indítványára az Országgyűlés határoz az összeférhetetlenség kimondásáról. A határozat meghozatalához a képviselők kétharmadának a szavazata szükséges. A szavazás titkos. (3) A köztársasági elnök az Országgyűléshez intézett nyilatkozatával lemondhat megbízatásáról. A lemondás érvényességéhez az Országgyűlés elfogadó nyilatkozata nem szükséges. (4) Ha a köztársasági elnök a feladatkörét bármely okból több mint egy éven keresztül nem tudja gyakorolni, ennek tényét az Országgyűlés megállapítja, és az alelnököt az elnöki tisztségbe beiktatja. (5) Az elnök a tisztségétől megfosztható, ha annak gyakorlása során az Alkotmányt vagy valamely más törvényt szándékosan megsérti, illetőleg ha szándékos bűncselekményt követ el. 31/A. § (1) A tisztsége gyakorlása sorári az Alkotmányt vagy valamely más törvényt megsértő köztársasági elnökkel szemben az országgyűlési képviselők egyötöde indítványozhatja, hogy az Országgyűlés tegyen javaslatot az elnöki tisztségtől való megfosztásra. (2) Az Országgyűlés határozatának meghozatalához a képviselők kétharmadának a szavazata szükséges. A szavazás titkos. 31/B. § (1) Ha az Országgyűlés az indítványt elfogadja, a tisztségtől való megfosztás tárgyában hatvan napon belüli időpontra országos szavazást tűz ki. Az Országgyűlés határozatától kezdődően a szavazás eredményének kihirdetéséig az elnök a hatáskörét nem gyakorolhatja. (2) Az elnököt a tisztségétől megfosztottnak kell tekinteni, ha az Országgyűlés javaslatát a választópolgárok elfogadják. (3) A szavazásra a köztársasági elnök megválasztására vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. 31/C. § (1) A köztársasági elnök személye sérthetetlen. Ellene büntetőeljárás a hivatali ideje alatt csak a hivatali tevékenységével összefüggésben elkövetett cselekmény miatt indítható. A köztársasági elnök ellen egyéb cselekménye miatt büntetőeljárást csak megbízatási idejének lejárta után lehet indítani. (2) A köztársasági elnök elleni büntetőeljárás megindításához az országgyűlési képviselők kétharmadának a hozzájárulása szükséges. A szavazás titkos. (3) Az Országgyűlés határozatától a büntetőeljárás befejezéséig az elnök a hatáskörét nem gyakorolhatja. 31/D. § (1) A büntetőeljárásban a vádat az Országgyűlés által a saját tagjai közül választott vádbiztos képviseli. A) Változat (2) A cselekmény elbírálása az Országgyűlés által a saját tagjaiból választott, héttagú Különleges Intéző Tanács hatáskörébe tartozik. B) Változat (2) A cselekmény elbírálása hét tagból álló Különleges ítélkező Tanács hatáskörébe tartozik. A Különleges ítélkező Tanács elnöke a Legfelsőbb Bíróság elnöke, három-három tagját pedig az Országgyűlés az illetékes bizottságának a javaslatára az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság bírái közül választja. 1552