A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)
Jogilag én elismerem, hogy nincs helye értelmes, racionális jogi gondolkodással egypártrendszerű parlamentben, többpártrendszerű parlamentben majdnem fából vaskarikának tűnik, hogy legyen egy rész, amelyik nem pártrendszerű. Na de kérem, én azt tudom mondani, hogy a világon mindenütt, pláne átmeneti rendszerekben nem jogtiszta megoldások is létrejönnek átmenetileg. Hogyha ezt követeli a politika érdeke, akkor ez sem szentségtörés. De nem mondom azt, hogy ez legyen. Én csak arra szeretnék felhívni, hogy a Harmadik Oldalnak ezt az igényét ne utasítsuk el úgy, mint ami eleve értelmetlen, képtelen, hasztalan és nem is tárgyalandó komolyan. Visszatérek a pártra végül. Azt gondolom, hogy a pártnak erősítenie kell kapcsolatát most különösen két nagy réteggel, a munkássággal és az agrár- és szövetkezeti vüággal. Azt javaslom a Központi Bizottságnak, mérlegelje, majd térjünk rá vissza, hogy alakítsunk a párton belül munkástagozatot és agrártagozatot. Debrecenben megkezdték ezt, 87 én értelmes dolognak tartom. Azt hiszem, hogy pártunk ettől gazdagodhat. Ezek tagozatként működjenek. Egészében mi nem tudunk csak munkáspárt lenni. Ha a nevünk megmarad, akkor sem tudunk csak munkáspárt lenni, pláne ha kormányzó párt vagyunk. Néppárttá kell válnunk. De hogy különleges figyelmet ne fordítsunk a munkásságra, és hogy különleges figyelmet ne fordítsunk az agrár-szövetkezeti világra, amelyik a szocializmusnak a szülötte, és nem kell szégyenkezni, ott is reformokat kell csinálni, de nem kell szégyenkezni miatta, azt hiszem, hogy elemi érdekünk és az ország javát is szolgálja [sic!]. Végül a párton belüli problémákról valamit. Itt most személyi megmérettetés is következik. Nemcsak a párt mérettetik meg a választásokon majd, mi személy szerint is megmérettetünk. Mindnyájan fogunk kritikát kapni, már kapunk is, és lesz, akit megválasztanak, lesz, akit nem választanak meg. Ebbe bele kell menni. Ez egyébként normális helyzet, bármikor előfordul minden politikussal. Nálunk abnormális viszonyok vannak, mert sajnos ez most egy furcsa odavágok, visszavágok politikai játék keretében történik. Annak idején, 1988 májusa előtt a mi pártunkban negligálták, sőt sokszor megsértették a reformereket. Rossz volt. Hiba volt, több mint rossz volt, hiba volt. En úgy látom, hogy a reformerők, vagy a reformerek egy része sajnos most visszavág. Bizalmatlansággal, gyanakvással, és sajnos sokszor olyanoknak vág vissza, akiknek nem kellene visszavágni. Azután a gusztustalanság olyankor van, amikor olyan vág vissza, aki oda is vágott. Van ilyen, sajnos a pártéletben. Ez ma nagy veszély. Az ellenzék, és még inkább az ellenség — kicsit meghökkentek Tatán, amikor én használtam az ellenség szót, 88 itt is használom —, ma már van és lesz ellenség, aki antikommunista, aki antiszemita, aki antiszovjet, az politikai ellenség. Csak nem úgy fogunk bánni, nem is tudunk úgy bánni az ellenséggel, mint korábban, még úgy sem, mint az ellenzékkel, mert azokat is kizártuk. De van. Ok arra mennek, hogy élezzék a párton belül ezt az odavagok-visszavágok állapotot, és arra törekszenek, hogy lehetőleg derékban vágják ketté ezt a pártot. Ezt ki kell tudni védenünk. A mi álláspontunk az legyen továbbra is, nem kell ettől visszakozni, hogy a pártot reformpárttá tegyük, ez a párt tömegeiben reformpárttá tehető, a végeken, a széleken a szélsőségektől meg kell szabadulnunk. Szerintem sem kizárással, hanem olyan világos politizálással, amivel leszakadnak ezek. Én nem hiszek a Petres nevű embernek a blöffjében, hogy itt 23 KB-tag van, és nem tudom mennyi megyei titkár, hét megyei titkár (közbeszólás: annyi nincs), 1500