A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

hogy a maradék 25 % az, amelyik részben állami támogatásként, részben a pártvállalatok befizetéseképpen jött be a pártkasszába. És ugyanezen idő alatt mintegy hat és fél milliárd forintot fordítottunk azoknak az ingatlanoknak a karbantartására, kezelésére, amelyek részben egy ideig tulajdonunkban voltak, részben azóta használatunkban vannak. 1978-ban adtuk át a meglévő ingatlanainkat teljes egészében, térítésmentesen az állam tulajdonába. Az akkori döntés úgy szólt, hogy tulajdonba átadjuk, és az állam használatot biztosít ezen ingatlanok részére [sic!]. 1978 óta körülbelül 2,4 milliárd forint értékben ruházott be a párt, illetve gyarapodott az ingatlan vagyona. Ebből 2,1 milliárd forint kimutatható állami támogatás volt. Ha tehát nézzük a befektetett pénzeket, hogy persze ezek a befektetett pénzek nyilván kamatoztak is volna, ha kihelyezzük, más oldalról ide, jelentős pénzt fordítottunk az ingatlanok fenntartására. A Pénzügyminisztérium által is, tőlünk függetlenül elvégzett szakmai számítás szerint nagyjából-egészéből az látható, hogy közgazdaságilag is, jogilag is korrektnak tűnhetne egy olyan megoldás, hogy a ma mintegy 7,4 milliárd forintra becsült ingatlanértékünkből, amelynek az értékét természetesen az ellenzék támadja, mondván, hogy alulértékelt, amiben feltehetően igaza van, csak ma ugyanaz az értékelési rend vonatkozik a párt és az állami tulajdonban lévő vagyonokra is, tehát talán nem kellene ebben a kérdésben egy ilyen típusú megkülönböztetést tenni; tehát az egy korrekt megoldásnak tűnik, különböző számítások azt támasztják alá, ha a párt egy 2—2,4 milliárd forint értékben lemondana ingatlanjainak használati jogáról az állam javára (magyarul visszaadná), abban az esetben, ha valamiféle garanciát kaphatna arra, hogy a maradék közel öt egész valahány tized milliárd forintos vagyona vagy a tulajdona, vagy olyan jogi, politikai garanciát, hogy nem veszik el tőle. Ugyanis a jelenlegi játékszabályok ezt a garanciát nem adják meg. Erre nézve folytattunk a kormányzati szervekkel konzultációt, nem tudtunk pillanatnyilag még olyan megoldást találni, amely politikailag is megnyugtató módon felvállalható lenne, de mindenképpen az a fajta lebegtetés, amire itt néhányan céloztak, nem jó. Ugyanis egy pártot persze politikai eszközökkel is lehetetlen helyzetbe lehet hozni, de lehetetlen helyzetbe lehet hozni pénzügyi oldalról is. Ha abból indulunk ki, hogy [ma] az MSZMP-nek csak használati joga van mindezekre az ingatlanokra, akkor azt kell mondani, hogy bármikor ez a használati jog az érvényben lévő játékszabályok alapján természetesen megszüntethető, vagy visszavonható. Ha hosszú távon akarjuk a párt működését biztosítani — és a párttörvényből [sic!] látszik egyébként, hogy az összköltségvetésnek 50%-a lehet maximum az, amit egyéb forrásokból biztosítunk —, akkor gondoskodni kell arról, hogy ezek az ingatlanok tényleg szolgálják a pártot két szempontból. Az egyik, hogy az az infrastruktúra biztosítva legyen, amely a működési feltételekhez elengedhetetlenül szükséges, másrészről egy karcsúsított szervezet — mert erre mindenképpen szükség van pénzügyi okokból — módot és lehetőséget kapjon arra, hogy pénzcsinálással is foglalkozzon. Erre a párttörvény [sic!] önmagában lehetőséget ad. Bár itt szeretném megjegyezni, hogy van a gazdálkodással kapcsolatos 6. §-ban egy sajátságos aszimmetria, az az aszimmetria, amelynek az egyik oldalára már itt utaltak, nevezetesen arra, hogy megengedi a külföldi támogatást. Feltehetően jobb lenne, ha nem engedné meg, de én nem gondolom, ha ebben már van egyetértés, hogy ebben vissza kellene lépni. Amit talán erősíteni kellene, ennek a másik oldalát, nevezetesen azt, hogy nagyobb gazdasági szabadságot adjon a párt által támogatott szervezet gazdálkodásának. Már csak azért is, mert az egye1493