A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

nem tapasztaltam ebben a teremben. Meg a párt jó részénél sem. Lehet, hogy van ilyen, én nem hallottam, vagy nem ismerek ilyet. Az elszigetelődésünket illetően, nemzetközi kapcsolatainkat illetően. Itt én úgy látom, hogy nemcsak elszigetelődés van, lehet, hogy egyesek nagyon szeretnének elszigetelni bennünket, és be is avatkoznak szépen ilyen megjegyzésekkel, amelyeket tapasztaltunk részben a temetés kapcsán, részben más eseményeink megítélését illetően, de én úgy látom, hogy ebben a hangoskodásban egy kicsit a 70-es évek gyakorlata és az ahhoz való visszatérés [sic!]. Ezek a szocialista országok, hát Pozsgay Imre nem nevezte meg, én megnevezem. Hát akkor beszéljünk Romániáról, Csehszlovákiáról és NDK-ról, ezek a szocialista országok, vagy azoknak a vezetői a saját belső problémáikról is — nem azt mondom, hogy csak ezért — egyfajta figyelemelterelés végett hangoskodnak. Méltósággal, higgadtan és türelemmel el kell tudni viselni, hát persze, amikor kell, akkor nekünk is meg kell szólalni, és határozottan képviselni az álláspontunkat. Még egy gondolatot szeretnék a pártválasztással kapcsolatban mondani. Én azt hiszem, hogy van még egy lehetőség a felsoroltakon kívül, és annak az ellentmondásnak a feloldására javaslom mérlegelni a Központi Bizottságnak. Lehet, hogy nem fogjuk tudni kibírni mi szeptemberig, vagy szeptember végéig a személyi kérdéseket, lehet, hogy ma, meg holnap, ha holnap is ülünk, odáig el kell jutni, hogy javaslatokat teszünk a legfontosabb kérdésekre, és két héten belül el kell esetleg rendelni egy pártszavazást. Én nem jutottam magamban többre, másra, mindenféle szempontot mérlegelve, azt javaslom tehát, hogy minden variációt gondoljunk végig, felelősen, mert túlságosan nagy a teher és a felelősségünk is azért, hogy ez a központi bizottsági ülés megfeleljen küldetésének, és betöltse hivatását. Köszönöm szépen. IYÁNYI PÁL elvtárs: Köszönöm szépen. Nyers Rezső elvtárs, majd utána Berecz János elvtárs következik. NYERS REZSŐ elvtárs: Tisztelt Elvtársak! A mostani ülésünkkel szembem' várakozás valóban nagy, felfokozott — indokolatlanul. Felfokozott bizonyos értelemben, úgy értem ezt, hogy nem tudunk annyit teljesíteni, mint amennyit várnak. Ez aztán biztos. Én úgy értékelem a politikai közvéleményt, benne részben a pártközvéleményt is, hogy sok benne a hisztérikus elem, a hisztériára hajlamos magatartású ember, és ez a hisztéria aztán begyűrűzik a szélesebb mozgalomba és onnan fölfelé a vezetésre, onnan meg vissza, úgyhogy ez egy nagyfokú stabilitást tükröz a pártmozgalomban és a mai magyar közéletben is. Azt kérdezte tőlem egy újságíró tegnap éjjel, mikor jöttem, hogy fordulatra készül az MSZMP? És akkor valami rakétákról beszélt, több fokozatban. Hát még a rakétakép az istenes, de ezeket a fokozatokat sem tudjuk azt hiszem most nagyon váltani. Én azt mondtam: mi nem készülünk fordulatra. Nem az a kérdés, hogy merre menjünk, hogy merre van a merre — abban van valami, hogy merre van a merre, hogy egyetértünk-e abban, amit elhatároztunk, hogy merre menjünk 1988 májusában, majd 1989 februárjában, ez a két meghatározó ülésünk volt —, hanem hogy hogyan menjünk arra, amerre menni akarunk? Én ebben látom a fő problémát. Itt akadtunk el. Mert hogy merre menjünk, abban kicsit késlekedtünk, de azért mégis elhatároztuk. És be lehetne pótolni jó cselekvéssel ezt a késedelmet. Egyelőre nem sikerült, és valóban pártválság van. A pártválság gyógyító erejű is lehet, nem kell kétségbeesnünk tőle, akkor lehet gyógyító erejű, ha túl tudunk jutni rajta. 1120