A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

gitimitását ily módon is prezentálva a társadalomnak, maradjunk a törvényhozói folyamatnál. Alkotmány- és államjogász barátaim, kollégák is, politikai kollégák emlegetni szokták — csak megemlítem én is —, hogy egyszersmind egy nagyon szép — hogy úgy mondjam — záró aktusa lenne ennek a törvényhozási ciklusnak, amit megérdemelnek azok a képviselők, akik ezeket a politikai viszontagságokat vállalták ezekben a dolgokban: de nem ez a szempont, hanem az, amit az előbb mondtam. Kállai elvtársnak a pártelnökséghez intézett kérdésére egyedül és önmagamban persze nem válaszolhatok, sőt úgy vélem, hogy erről éppen a négytagú Elnökségben kell majd nekünk vitát folytatni, és akár a Központi Bizottság előtt is erről tudósítást adni, hiszen végső soron a Központi Bizottság feladata és felelőssége megítélni, hogy az így létrehozott vezetési formáció megfelel-e a Kállai elvtárs által is említett követelményeknek. Talán június után korai lenne még ebbe belevágni, de a kérdés teljesen jogos, hiszen itt bizonyos megnyilvánulások, nézetkülönbségek és egyebek okán kérdezi ezt a párttagság. Éppen ezért a válaszom csak szubjektív lehet egyelőre, hiszen erről ily módon még nem folytattunk eszmecserét. A véleményemet szeretném elmondani, s ebben is a Központi Bizottságot emlékeztetni arra, hogy amikor júniusban ezt a vezetőséget a Központi Bizottság megválasztotta, akkor nem arra hozott határozatot, hogy a benne részt vevők szakítsák meg kapcsolataikat eddigi nézeteikkel, gondolataikkal és áramlatokkal, hanem ezeknek az erejét összefogva a kongresszusig a pártmunkát szervezni, irányítani oly módon, hogy a kongresszus eredményesen válaszolhasson az itt említett kérdésekre a kongresszuson [sic!]. Tehát nem a nézetkülönbségek és az áramlatok kiküszöbölése, hanem azok egyesítése volt itt az elhatározás. Az is igaz ugyanakkor, hogy ez nagy önmérsékletet kíván a benne részt vevőktől. Szeretném elmondani, hiszen már egyéb kérdések kapcsán is elmondtam, hogy szubjektív lehet a válaszom, tudomásom szerint — most ettől a nézetkülönbségtől eltekintve, annak nyilvánosságra kerülésétől, amely inkább üzemi baleset, semmint valami politikai játék szándéka — én tartottam magam ehhez a megállapodáshoz. Június óta, azt hiszem, semmiféle olyan nyilatkozatom nem jelent meg, amelyik akár a különbségeket hangsúlyozta volna, akár arra tette volna a hangsúlyt, hogy itt valamiféle kibékíthetetlen harci helyzet van. Együttműködés van, együttműködés és a megbízatás szerinti feladatvállalás. Tétényi elvtárs a tárgyalások légköre, az ott lezajló kommunikációra utalva kérdi, hogy milyen kilátások vannak itt a tárgyalóasztalnál. Úgy érzem, nemcsak gesztusértékű megnyilvánulások bizonyítják, hogy alapvetően jó a légkör, azt is felismerték egymásról a tárgyalásban részt vevők, hogy fő vonalát és végeredményét tekintve mindhárom félnek a megállapodásig eljutás az alapvető érdeke. A vita és az obstrukció a mindenkori tárgyalási pozícióknak a függvénye, ki kinek ad, és kitől vesz alapon, mert a politika is az alku világához tartozik, minden szemérmeskedés nélkül meg kell ezt mondani. Nem az a baj a politikában, hogy alku van benne, hanem amikor esetleg túl drága árat fizetünk — majd itt a pártszervezetek dolgánál még erre kell válaszolnom — bizonyos eredmények eléréséért. Szeretném elmondani, hogy nem egységes az Ellenzéki Kerekasztal, de ez is javítja az MSZMP tárgyalási pozícióját, és bizonyos taktikai mozgásteret ad. Azt is tudnunk kell, hogy a küldöttség tagjai — s ezt nem hallgathatjuk el a Központi Bizottság előtt, csak legfeljebb azt kérem, hogy erről részletes beszámolót ne kérjenek, mert ez tényleg annyira a szűk taktikai mozgás világába tartozik —, jómagam 1438