A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

Az egyik, s ezt komplexitásnak, vagy a globalitás elvének is vallhatnánk, hogy a napirenden lévő törvények, amelyekről szólok, azok a közjogi törvények tervezetei [sic!] együtt képezik a békés és biztonságos átmenet feltételeit, egymástól elszakítva előnytelen helyzetet hozhatnak létre az MSZMP számára a politikai küzdelemben való részvételnél. Vagyis választási törvény, a párttörvény és az alkotmánymódosítás összes intézményeivel együtt képezik azt a politikai és intézményi előfeltételt, amely nélkül nem tekinthetjük elvégzettnek, vagy a tárgyalóasztalnál eldöntöttnek ezeket a kérdéseket, ezeket a politikai előfeltételeket. Ez az álláspont, amelyről még külön kell szólnom, a törvényhozó számára, tehát az Országgyűlés számára további állásfoglalásokat hív elő. Az egyik, elsősorban a tárgyalásra nem tartozó témák közül, a választások időpontjának kitűzése. A választások időpontjának kitűzésében most nem kell állást foglalnunk, de az e tárgyban elhangzott vélemény sokat segíthet politikai álláspontunk előkészítésében, és majd visszakerül a Központi Bizottság elé, de meghatározza, hogy az előbb említett három törvényt mikor vigyük be, a kormány mikor terjessze elő az Országgyűlésnek. Ha előrehozott választásokban gondolkodunk, akkor e tekintetben az Országgyűlés szeptemberi ülésszaka az utolsó határidő, ha tovább gördíthető határidőben, akkor ez a munka az októberi ülésszakon is elvégezhető, vagy tovább folytatható. A másik, mi legyen akkor a küldöttség magatartása, ha a három sarkalatos törvény közül valamelyikben érdekeink sérelme nélkül nem tudunk megállapodni, s ezért a tárgyalások félbeszakadnak, vagy elhúzódnak. A kérdés ez esetben az, és egy lehetséges alternatíva — ennek óriási politikai kockázataival és esetleg ellenünk irányítható nemzetközi propagandával együtt —, hogy elfogadjuk az eddig elért tárgyalási eredményeket, azokon már nem módosítunk, és politikai alapnak tekintjük az előterjesztéshez, és amiben nincs megállapodás, s függőben van a helyzet, ott az MSZMP, illetve a kormány álláspontja szerint is elvégezzük a törvényhozó munkát, és az Országgyűlés elé terjesztjük ezeket a törvényeket. Végül: lehet olyan alternatívában gondolkodni — s ebben van véleményem szerint a legnagyobb kockázat —, hogy az MSZMP Központi Bizottsága jóváhagyja, amiben eredményt értünk el, azt a mostani szeptemberi ülésszakon előterjesztjük, és a többit elhalasztjuk a tárgyalások eredményétől függően további ülésszakokra. Ez esetben senki garanciát nem tud adni arra, hogy éppen a legfontosabb tételben, az alkotmánymódosításhoz fűződő érdekeinkben, ott [sic!] nem szorgalmazzák — ugyanis nekik ez nem fontos —, ott nem veszítjük-e el az összes tárgyalási eredményünket és pozíciónkat. Úgy vélem elveszíthetjük, tehát én ezt csak megemlítem, mint felvetődött alternatívát, de úgy hiszem, nekünk dönteni abban kell, hogy folytassuk-e a tárgyalásokat a három sarkalatos törvényben: választási törvény, párttörvény és alkotmánymódosítás összes intézményével, addig, amíg megállapodásra nem jutunk. Ez lenne politikailag előnyös számunkra, és mind a hazai közvélemény, mind a nemzetközi megítélés szempontjából óriási eredménynek számítana, vagy bizonyos politikai hátrányokat is vállalva, és az ellenzéknek bizonyos politikai és propagandisztikus előnyöket adva, de nem engedve álláspontunkból. Akkor a kormány egyezség nélkül is beterjesztené vitás kérdésekben a törvényeket. E politikai összefüggések közül még egy dolgot szeretnék külön is kiemelni, amire az előbb már egy bizonyos más összefüggésben utaltam: ki dönt a törvények sorsáról? Itt is minden félreértés eloszlatandó, ami emiatt megismétlem a közvéleményben is keletkezhet[ett]. Félreérthetetlenné tettük, és politikai álláspontunk1426