A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

kult térségi kapcsolatokkal leszámolni akaró, annak hátat fordítani akaró politikai orientációt tartana nemzetközileg helyénvalónak, helyesnek. Legfeljebb talán nem kell erre mindig felesküdni, és hitvallást tenni ez ügyben és erről a dologról, de egyet azonban ki kell mondani: ez a háttér a természet adta, a történelem adta kapcsolatrendszer, amelyre támaszkodnunk kell a jövőben is, nemcsak dédelgeti Magyarországot, hanem veszteségeket is okozott az elmúlt évtizedekben, különösen gazdaságilag, az egész térség jellemzői és jellegzetességei miatt. Tehát nem a tények elhallgatásával és azok meghamisításával, hanem megismétlem: egy természet adta és egy történelem szabta sorsközösség jegyében kell ezt végiggondolni. De nyitni kell a világ minden része felé, mert különben a magyar politikai kísérlet, amely végre alkalmat ad arra, hogy egy paternalisztikus, sztálini elképzelésekből kiinduló szocializmus képzetével szemben hitelesítse újra a szocializmust, még akkor is, ha ezzel teret enged nyílt politikai vitában azoknak, akik már a szocializmust leírták a magyar történelemből és Kelet-Európa történetéből. Én ezt és ezeket a gondolatokat tartom nagyon lényegesnek. S akkor visszatérve a párt szervezetére, s működésének személyi feltételeire a következőket szeretném elmondani abban az elgondolásban, hogy esetleg a vita során, a vita folyamán kényszerülök esetleg további kiegészítést tenni ahhoz, amit most mondhatok. Az egyik: a párt jelenlegi létszámával, tömegével nem tipikusan politikai párt, hanem egy hatalmi centrumot létrehozó politikai konglomerátum, amelyik azért jött létre ilyen módon, mert nem volt hiteles és aktivitást biztosító politikai szervezete az országnak. Kérem, ebben — amíg a taglétszám apadása el nem kezdődött — 860-valahány ezer párttag volt, ami a szavazati jogú felnőtt lakosság 12% -a. A nyugat-európai politikai kultúrában az összes pártnak nincs ennyi tajga: közel nincs ennyi tagja arányait tekintve. Tehát a politikai aktivitásnak szinte egyetlen adott lehetőségét és mozgásterét hozta létre azzal a következménnyel együtt, hogy itt van mindenki, aki a politikához hozzá akar szólni. A kongresszus nagy művelete valóban az lesz, el tudja-e dönteni, hogy kinek nem kell itt lenni. Ez most korántsem olyan kegyetlen kérdés, mint az egypártrendszer viszonyai között, mert most már a választás lehetőségeinek körülményei között adja fel ezt a leckét a párt saját tagjainak. Egy része már maga döntött most, csalódva vagy kiábrándulva, vagy egyéb más okból, de döntött már ez ügyben, sajnos nem biztos, hogy jól. Pont azért, mert bennünket is készületlenül ért ez a helyzet. De éppen ezért itt nem lehet omlás és szakadás. Saját ifjúsági körből származó barátaimmal is éles polémiában, a kecskeméti reformkör, reformműhely óta váltig magam is hangoztatom, hogy nincs szervezeti megoldás pártszakadás útján a párt előtt álló feladatok megoldására. Ha ez lenne, akkor ezt se lehetne istenkísértésnek, vagy valami ördögtől való dolognak tekinteni. Az európai civilizációban ez a mindennapok világába tartozik, ahol választhatnak az emberek, hogy melyik párthoz tartoznak. Egy olyan pártban, amelynek előtörténetéhez a felkentség és a megkereszteltség sajátos elkötelezettségi állapota tartozik, ez traumát jelent az egyes emberek számára is. Ezt a traumát nem lehet előidézni, mert akkor szétesés lesz. Ennek — Grósz elvtárssal és másokkal is egyetértésben mondom — szétesés és nem új politikai alakulatok létrehozása lesz a következménye. S itt jutok el megint az ország politikai helyzetének és a párt együttlétének dolgához. Itt nincs az MSZMP-n kívül — most függetlenül attól, hogy nyerünk-e vagy nem 1114