A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

párt — mint a politikai rendszer része — megújul. Belső viszonyait átalakítja, de­mokratikusabbá teszi a vezetést és azt a párttagok kontrollja alá helyezi. Ennek ga­ranciái már megjelennek a szervezeti szabályzat közreadott tervezetében is. Ugyan­akkor nem kívánja feladni szervezett tömegpárt jellegét, de arculatában közelíteni akar a választási politikai pártokéhoz. Van ideológiája, mint ahogyan minden párt­nak van, akár ezt, akár ennek az ellenkezőjét hirdetik magukról. Ez az ideológia a marxi társdalomfelfogásra épül, de ez elsősorban gondolkodásmódot, megköze­lítéstjelent, nem szigorúan számon kért hittételeket. Senki sem vonhatja kétségbe, hogy az MSZMP-nek joga van világnézetét, politikai felfogását terjeszteni saját so­raiban és azon kívül. Mi viszont deklaráljuk, hogy jogosan létezőnek ismerjük el a miénktől eltérő világnézeteket. A párt fogadja soraiba azokat is, akik más világ­nézet hívei, ha elfogadják a közös politikai platformot. Ennek az okmányát akartuk a második napirendi pontként jóváhagyatni. Nem tagadjuk meg, hogy az MSZMP történelmi gyökereit tekintve osztálypárt, mert történelmileg a munkásosztály párt­jaként jött létre és ennek az osztálynak a céljait valósítja meg. De azt is céljának tekinti, hogy ne csak egy osztály, hanem lehetőleg az egész társadalom érdekeit képviselje. Nem válik azonban polgári értelemben vett néppárttá, mert baloldali, szocialista programja van. Az MSZMP nemzetközi orientációjáról a következőket mondhatnánk ki ebben a nyilatkozatban: együttműködésre törekszünk a progresszív erőkkel az egész vilá­gon. A nemzetközi — és ezen belül: az európai — baloldal részének tekintjük ma­gunkat. Független, szocialista Magyarországot, nemzeti külpolitikát akarunk. Jö­vőnket a békés, együttműködő és sokszínűségét egységesülésében is megőrző Európa kereteiben képzeljük el. Arra törekszünk, hogy Magyarország a Varsói Szerződés tagjaként segítse a tömbök megegyezéseit, majd a tömbök egyidejű fel­számolását. Kezdeményezzük a Duna menti népek összefogását, és jelentsük ki, hogy fellépünk az emberi jogok tiszteletben tartásáéit, a nemzetek és a nemzeti kisebbségek egyenjogúságáéit. Ezzel a programnyilatkozattal párhuzamosan dolgozzuk ki a választási progra­mot. Ennek tartalmaznia kell azokat a konkrét gazdasági intézkedéseket is, ame­lyek az elkövetkezendő öt esztendőben az életkörülmények javítását szolgálják. Ezért ezt a választási programot nem lehet elszakítani a kormány gazdasági prog­ramjától. Mindkét dokumentumot beható pártvita után-a kongresszus, vagy ha a választásra később kerül sor, a választási programot valamelyik vezető párttestület fogadja el. Azért fogalmaztam úgy, hogy „valamelyik", mert két alternatíva van az előterjesztésben: pártválasztmány, vagy Központi Bizottság. Attól függően, hogy mit döntünk, annak megfelelően kell annak azt jóváhagynia. Fontosnak tartom, hogy kérjük fel a kormányt, tájékoztassa a Központi Bizottságot arról, milyen lépé­seket tesz a nemzeti kommunikációs intézmények fölötti ellenőrzés megszilárdítá­sára. Ezzel együtt határozzuk meg azokat a lépéseket, amelyekkel megszilárdíthat­juk jelenlétünket a sajtóban. Az MSZMP egyértelműen a szervezetekben felgyülemlő tapasztalatok össze­gyűjtésével, a főbb összefüggések rendelkezésre bocsátásával támogassa a kor­mányt. Erihez illeszkedően szorgalmazni kell a Központi Bizottság és a parlamenti kommunista frakció közötti kapcsolat elmélyítését. Szakértők bevonásával, kon­zultációkkal, a helyi pártszervezetek munkájával, az alkotmányos intézmények, a tisztességes munkát végzők melletti kiállással, a pártvezetők nagyobb aktivitásával az ülésszakokon segíthetjük a képviselők parlamenti tevékenységét. Döntenünk 1106

Next

/
Thumbnails
Contents