A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

a Központi Bizottság, hogy gyorsítsák meg ezt a munkát, és tegyék le az asztalra ezt a programnyilatkozatot, ami a párt megújulásának az alapja. Enélkül nem lehet, enélkül tényleg csak ilyen választási csatározásokba mehetnénk egy szétzilált párttal, amely maga sem tudja eldönteni, hogy egységes, vagy szárnyai vannak vagy átalakul. Ezt egy választási program nem képes megoldani. Itt ezt csakis egy program képes megoldani, ami mögött vagy felsorakozik a párt vagy a pártnak egy része, többsége mindenképpen, remélhetőleg. És ezen az alapon megújul, vagy természetesen bekövetkezhet a párt szakadása is, de bizonytalan helyzetben egy szőnyeg alá söpört megbontottság állapotában a választásoknak nem mehetünk neki, tehát program nélkül nem tisztázható tulajdonképpen az a platform, amivel fel kell lépnünk. Persze a szervezeti szabályzat is ide tartozik, amely nem kis kérdések eldöntésére, tulajdonképpen a párt jellegének a kialakítása szempontjából ugyanolyan fontos, vagy majdnem ugyanolyan fontos, mint maga a programnyilatkozat. Természetesen itt felmerül egy sor kérdés, hiszen már korábbi üléseinken is felmerült a párt nevének problémája, ami végül is az MSZMP-vel való kontinuitás vállalásának kérdését is magában rejti, vagyis az elmúlt három évtizedhez való viszonyunk kérdését is érinti. Kétségtelen, hogy az a részletes dokumentum, amelyet az előbb már említett bizottság hivatott letenni az asztalra az elmúlt 3—4 évtized értékeléséről, most már a teljes változat, a véglegesnek tekintett változatnak egy monografikus 4—500 oldalas terjedelme az év vége előtt nem készülhet el. Ez a munka folyamatban van, nagy ütemmel folyik, ezt jelenthetem itt, lévén, hogy ennek a munkabizottságnak én vagyok a vezetője. De előbb ebben a nagyon részletes, 500 oldal körüli terjedelemben valóban nem tudjuk letenni. így is azt kell mondani, hogy ez egy nagyon gyors, erőltetett menetű vállalkozás. Azonban én azt hiszem, hogy az a muníció, ami már most rendelkezésünkre áll, ahhoz teljesen elég, hogy az elmúlt három évtizedhez való viszonyunk tisztázásához kellő történeti vizsgálati támpontot szolgáltasson. Azt hiszem, hogy ez rendkívül lényeges. Nem mehetünk neki a választásoknak anélkül, hogy ez a párt ne tisztázza viszonyát az elmúlt három évtizedhez. Én azzal — bár nem erről folyik most a vita, de itt úgy érzem mégis szükséges leszögezni — nem tudnék egyetérteni, ha a párt úgy akar megújulni, hogy terjesen meg akarja tagadni ezt az elmúlt három évtizedet, mert akkor ez a párt elveszti tulajdonképpen minden olyan jogosultságát, hogy maga az átalakulások döntő tényezője legyen. Nagyon kritikusan, nagyon elemezve, de megnyugtatóan építhetünk egy különlegesen nehéz időszakban az akkori összehasonlításban egyedülálló teljesítményre, amit az MSZMP végzett, ami kifutópálya, igazi kifutópálya, hogy erről emelkedjünk fel, ha ezt nem így fogjuk fel, akkor a párt diszkvalifikálja önmagát. Viszont az is fontos, hogy ezt kifutópályának tekintsük, amin egy új korszak új lehetőségei között a felemelkedés új útjai bontakozhatnak ki. Szerintem ezt is megfelelő módon tisztázva tudjuk letenni a pártkongresszus asztalára. Ebből következik, hogy én nem tartanám szerencsésnek azt, ha a döntő posztokra való választás megelőzné a pártkongresszust, tehát előbb tartanánk pártelnök- és főtitkárválasztást, mint a pártkongresszus, hiszen ott fog eldőlni, hogy milyen platform mellé áll végül is a párt, mert ott beterjesztheti a platformját mindenki, ez az itt körözött csoport is beterjesztheti [sic!]. Ha azt fogadja el a rendkívüli kongresszus, nyilván más főtitkárt és elnököt akar 983