A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

Egy sorrendet most el tudnék mondani a beszámozás alapján, hogy kik vannak még, akik hozzá kívánnak szólni: Katona Béla, Vajda György, Krasznai Lajos, Nagy Imre, Burgert Róbert, Vastagh Pál, Berecz Frigyes, Huszár István, Aczél György, Maróthy László, Sarlós István, Berend T. Iván, Nagy Sándor, Csáki Csaba, Katona Imre, Gyuricza László, Horváth István, Váncsa Jenő, Marjai József és Hollán Zsuzsa elvtársak. Reggel nyolc órakor folytatnánk a munkát. Jó pihenést kívánok mindenkinek. Viszontlátásra! [Az ülés folytatása 1989. február 11-én] SZŰRÖS MÁTYÁS elvtárs: Kedves Elvtársak! Folytatjuk a Központi Bizottság ülését. Tájékoztatásul elmondom, hogy eddig a mai napra 25 felszólaló jelentkezett, és folyamatosan érkeznek a jelentkezések. Szeretném kérni, hogy lehetőleg fogjuk rövidre a mondanivalónkat, amennyire csak lehet természetesen, hogy a mai nap be lehessen fejezni a Központi Bizottság ülését, esetleg egy késő ebédidőre. Elvtársak, felszólalásra következik Katona Béla, őt követi Vajda György elvtárs. KATONA BÉLA elvtárs: Tisztelt Központi Bizottság! A tegnapi vita is megerősített abban, hogy elsősorban a párton belül kell nekünk keresni a kibontakozás útját. Szerencsére nemcsak a mi pártunkkal szokott időnként baj lenni, hanem más pártokkal is, ezért találtam egy idézetet innen a közeli szomszédból. Amikor az Osztrák Szociáldemokrata Párt éppen gondban volt, akkor Sinovatz, az akkori kancellár így határozta meg a legfontosabb teendőit a pártnak: úgy beszéljünk, hogy higgyenek nekünk, úgy cselekedjünk, hogy kövessenek, úgy viselkedjünk, hogy bizalmat keltsünk. Azt hiszem, hogy úgy is, mint az egyesült két párt közös utódja, ezeket a jelszavakat el kell fogadni a saját magunk számára is. Mi okozza a gondokat? Mitől ilyen izgatott a társadalom? Azt hiszem, hogy egyrészt hozzájárultunk mi is ehhez azzal, hogy bizonyos politikai hibákat követtünk el az elmúlt hónapokban, olyan politikai hibákat, amelyek szerintem abból adódnak, hogy nem tanultunk meg még igazán profi módon politikai versenyhelyzetben politizálni. Kihagyunk olyan lehetőségeket, amelyeket — ha ügyesen használnánk — jóval nagyobb hatást érnénk el, mint amit a valóságban meg tudunk teremteni. Hadd mondjak egy-két példát erre. Ilyen volt az egész egypártrendszer, többpártrendszer ügye. A párttagságot teljes bizonytalanságba kergettük a változó véleményünkkel, hiszen még a novemberi központi bizottsági ülésen

32 is azt mondtuk, hogy mi az egypártrendszer keretei között képzeljük el a kongresszusig a tevékenységünket. Azzal együtt, hogy elvben már akkor sem zárkóztunk el a többpártrendszer létrejötte elől, az élet túllépett rajtunk, és nem sokkal ezután a következő parlamenti ülésen már az óriási többségben lévő kommunista képviselők szavazták meg egyébként a többpátrendszer de jure és de facto bevezetését az országban.

33 Most megint visszahozzuk erre a központi bizottsági ülésre, mintha erről még lenne tárgyalnivalónk, hogy vajon akarunk-e többpártrendszert, vagy nem. Én úgy gondolom, ma már csak arról lehet tárgyalni, és szerencsére az előterjesztett anyag és Grósz elvtárs beszéde is erre koncentrált, hogy hogyan kell nekünk jól élni, jól 82