A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

III. Fejezet A politikai párt megszűnése 5. § (1) A politikai párt megszűnhet: a) más párttal való egyesüléssel, b) két vagy több pártra való szétválással, c) feloszlással, d) az Alkotmánybíróság által való feloszlatással, vagy e) megszűnésének megállapításával. (2) Ha a politikai párt az (1) bekezdés a) vagy b) pontjában említett módon szűnik meg, az új politi­kai párt vagy pártok megalakulására a 3. § rendelkezéseit kell alkalmazni. IV. Fejezet A politikai párt vagyona és gazdálkodása 6.§ (1) A politikai párt vagyona a tagok által fizetett díjakból, az állami költségvetésből juttatott támoga­tásból, jogi személyek, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok és természetes sze­mélyek felajánlásaiból, hozzájárulásaiból, végrendelet alapján természetes személyek hagyatékából, a politikai pártnak a 9. §-ban meghatározott gazdálkodó tevékenységéből, illetőleg a politikai párt ál­tal alapított vállalat nyereségéből képződik. (2) A politikai párt részére állami költségvetési szerv, húsz százaléknál nagyobb arányban a magyar állam tulajdonában lévő gazdálkodó szervezet (gazdasági társaság), más állam, külföldi szervezet, il­letőleg — az 1. § (2) bekezdésében említett személy kivételével — nem magyar állampolgár felaján­lást, hozzájárulást nem adhat és a politikai párt e szervezetektől, illetve személyektől felajánlást, hoz­zájárulást nem fogadhat el. Megjegyzés: A tanácsok a Ptk. szerint állami költségvetési szervek, ezért a tilalom rájuk is vonatkozik. (3) A politikai párt külföldi szervezet részére támogatást csak a szervezet felett joghatóságot gya­korló állam törvényeinek tiszteletben tartásával nyújthat. Megjegyzés: E rendelkezés azért szükséges, mert ha egy adott ország törvényei — a mi terve­zetünkhöz hasonlóan — tiltják a külföldi szervezetektől támogatás elfogadását, erre hazai jo­gunknak is tekintettel kell lenni, s a jogellenes támogatást a magyar szervezet számára is meg kell tiltani. 7. § (1) Az a magyar, illetőleg Magyarországon működő külföldi jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, valamint Magyarországon élő természetes személy, amely, illetőleg aki a 6. § (2) bekezdésében foglalt szabályt megsértve ad vagyoni támogatást valamely politikai párt­nak, köteles az általa juttatott támogatás kétszeresét kitevő összeget — a LÁSZ felhívására — tizenöt napon belül az állami költségvetésnek megfizetni. Késedelem esetén a tartozást közadók módjára kell behajtani. (2) Az a politikai párt, amely a 6. § (2) bekezdésében foglalt szabályt megsértve felajánlást vagy hozzájárulást fogadott el, köteles az így kapott támogatás értékét — a LÁSZ felhívására — tizen­öt napon belül az állami költségvetésnek megfizetni. Késedelem esetén a tartozást közadók mód­898

Next

/
Thumbnails
Contents