A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

pet játszhatunk, és kell, hogy játsszunk, mert ha ezt nem sikerül nekünk újjáteremtenünk — ami meghat —, én nem úgy fogalmazok, hogy hegemón szerep, bár én nagyon szeretem Gramscit, de valahogy ezt a szót most én nem szeretem, hanem meghatározó politikai szerepet, de ha ezt nem mi tudjuk eljátszani, akkor a magyar társadalom egy mély, nagy válságba kerülne. Ekkora a nemzeti felelősségünk. Ezt még nem is mondhatjuk kifelé, mert ezt a pártonkívüliek nem értik meg így. Azt mondják, hogy ezek milyen önteltek, már megint azt hiszik, tőlük függ a világ, pedig tényleg így van most, hogy ezen múlik. Kifelé szerénységgel és befelé szerénységgel, de valójában látnunk kell ennek a fontosságát. Kérem szépen, én üdvözlöm azt a javaslatot, amit beterjesztett a Politikai Bizottság az Új Márciusi Front kezdeményezésére válaszként. Nem azért, mint tagja ennek a Márciusi Frontnak, és mintha én szerelmes lennék az egész alakulatba. Én inkább átmeneti funkciót tulajdonítok ennek, de egy lehetőség arra, hogy a párt kezdeményezzen. Ehhez egy pontonhidat épített fel ez az Új Márciusi Front. A javaslatok, amik ott vannak, tárgyalási alapot képeznek, nem azt célozza, hogy azt kell elfogadni, vagy csak arról lehet tárgyalni, és nagyon szeretném, ha a népfrontban dolgozó, a párt mai politikájához hű, azt alkotó módon felfogó elvtársaink nem a népfront elleni akciónak tekintenék, és nem kerülnének bele a népfront apparátus konzervatív részének a hálójába, amelyik népfrontvédő most mindenféle javaslattal szemben, csak épp tönkremenése felett nem siránkozik, mert jó neki úgy, ahogy van, de nekünk nem lehet jó ez a népfront úgy, ahogy van. Kérem, milyen alapon szervezzük a politikai szövetséget? Egyetértek azzal a három dologgal, amit Grósz elvtárs itt mondott. Ennek legkényesebb része talán a szövetségi rendszerhez való viszonyunk. Én azt gondolom, ha ezt mi úgy formulázzuk, hogy a szövetségi rendszerünk mellett teljes egészében kiállunk, de valahol a programunkban megfogalmazzuk azt is, hogy a tömbök leépítése mellett van a leghatározottabban az MSZMP, és ezzel a gorbacsovi gondolatnak egyik integráns részéhez kapcsolódunk, akkor kicsit előremehetünk a nép valóságos érzelme felé. És valljuk meg őszintén, népünk inkább a semlegességre hajlik, merem mondani, hogy a nép inkább a semlegesség mellett van. A szövetségi elkötelezettséget elfogadja, mint a mai viszonyoknak egy elkerülhetetlen szükségességét, de még valamit, valamikor a semlegességről is mond. Ha egyszer a tömbök leépülnek, akkor Magyarország semlegessége már majdnem hogy magától adódik, még ettől sem kell nekünk annyira félnünk, de nem azt javaslom, hogy vegyük programba, csak lazítani akarom egy kicsit a gondolkodásunkat. Közelítsünk a nép felé. Kérem, itt a válság a politikai gondolkodásban van. Széles körű megújításra van szükség. Nem azt az ideológiát értem, még nem is a jövőt, tudatot, meg a kommunizmust, hanem amiről itt most szó van, a politikai gondolkodásban most helyre tehetjük a 30—40 év értékelését. Ezen belül az 1956 egy nagyon kényes kérdés, de véleményem szerint nem 1956 az alapvető kérdés, az alapvető, igazán velünk élő történelem, az nem 1956. Főleg, ha úgy gondoljuk, hogy a fiatalokat is belevesszük ebbe. Nekünk nem lehet a tudatunkból — nekem sem, aki résztvevője voltam — ezt kiiktatni, és nem lehet még a jelentőségét sem úgy csorbítani, de a nép egészében nem ez. De a velünk élő történelem az utolsó 15—20 év. Ez az igazi, az ifjúság ezt vitatja, és egyre többen ezek lesznek, és ezekkel kell tisztába jönnünk. Ennek ellenére nagyon egyetértek a történelmi albizottság felfogásával, hogy 76