A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

szem, a Minisztertanács, illetve a Minisztertanács elnöke el fogja dönteni az új sza­bályozás kiadását, de nem feltétlenül szükséges, hogy ezt a Központi Bizottság ja­vasolja. Köszönöm szépen. BERECZ JÁNOS elvtárs: Tessék! Kíván-e még valaki szólni? Nem. Borbély elvtárs, tesék. BORBÉLY SÁNDOR elvtárs: Megköszönöm a felszólaló elvtársak észrevétele­it, azokkal egyetértek. Azért nem akartam szóbeli kiegészítést tenni, mert gondol­tam, a Központi Bizottságot nem kell meggyőzni a Munkásőrség működéséről. De elmondom most, egy éve a Munkásőrség személyi állományában óriási viták foly­nak a helyzetünkről, magatartásunkról és szándékainkról. Legutóbb a munkásőr­parancsnokok országos tanácskozásán és 20 ezer munkásőrrel megtárgyaltuk az előterjesztés tervezetét. Támogatta 20 ezer munkásőr. Horváth elvtárs utalt rá, hogy konfliktusokban élünk. Nem is kicsikben. Minden embernek szembe kell néznie tegnapi önmagával és az borzalmasan nehéz. Nem mindenkinek sikerül, s nem mindenkinek úgy, ahogy szeretné, de ezt meg kell csi­nálni. Ezt a munkásőrök végzik. Tisztelt Központi Bizottság! 60 ezer ember vár az állásfoglalásra. 60 ezer ember bízik a párt Központi Bizottságában. Ez sem akármi. S 60 ezer ember útján még legalább 100 ezer ember vár erre az állásfoglalásra. Semmi mást nem kér, hogy a párt a Munkásőrség tevékenységét hasznosnak tartja-e vagy nem, ezt kéri a Mun­kásőrség. Szeretném közölni a Központi Bizottsággal azt is, hogy amióta ezek a nagy viták folynak, január óta — itt mondják, hogy támadások folynak — a Munkásőrségből kilépett 122 ember és 770-en jelentkeztek új munkásőrök. A jelentkezők 90%-a pártonkívüli és 30%-a fiatal és 80%-a KISZ-tag. Elnézést, hát miért van, aki KISZ-tag, kérem szépen. Ez is figyelemre méltó. Amit a Nyers elvtárs ajánlott: én elfogadom Nyers elvtárs a javaslatodat. Itt a hangsúly az önállóságon van, mert nem lehet bekonzerválni a rendőrséghez [sic!], önállóság van. Köszönöm szépen. Szóval az önállóságon van. És ezért szerepel, hogy a Minisztertanács [felügyelete alatt,] önálló fegyveres testületként működjék. Az új név is úgy bukkant fel, már tavaly fölbukkant egy nagy tanácskozáson, egyetemi tanár javasolta, hogy meg kellene gondolni, legyünk népőrség. Annak idején, amikor a Munkásőrséget tárgyalta az ideiglenes központi bizottság, ez a név föl is bukkant; a népőrség, a nemzeti gárda is fölbukkant, nemzetőrség is fölbuk­kant. Fock elvtárs javasolta már ezelőtt 18 éve, hogy ezt a nevet meg kellene változ­tatni. Én is azt gondolom, hogy most maradjon meg a Munkásőrség még, és ké­sőbb kell majd ezen gondolkodni. Köszönöm szépen a figyelmet. BERECZ JÁNOS elvtárs: Köszönöm. Tájékoztatom még a Központi Bizottsá­got, hogy Glanz Lászlóné elvtársnő írásban adta be felszólalását. 20 Áttanulmá­nyozva, az előterjesztés fő vonalán halad több javaslattal, amit a szerkesztők figyel­mébe ajánlunk. Kíván-e valaki a válasszal kapcsolatban megjegyzést tenni? Nem. Akkor kérem, hogy szavazzunk az állásfoglalásról, mert a kommüniké az állásfoglalást kell, hogy tükrözze majd. Aki egyetért az előterjesztett állásfoglalással, a javasolt és Borbély elvtárs által elfogadott módosításokkal, kérem kézfelemeléssel szavazzon. Köszönöm. 851

Next

/
Thumbnails
Contents