A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)
feltétele az alkotmány, a törvények megtartása, a társadalmi fejlődés szocialista útjának elfogadása, nemzetközi szövetségi kötelezettségeink tiszteletben tartása, törekedve a két katonai tömb egyidejű felszámolására. A megbeszélések előkészítésére a Központi Bizottság munkacsoportot bízott meg. Az előkészítő megbeszéléseken az MSZMP ajánlja az együttműködés tartalmi, szervezeti, ügyrendi kérdéseinek megvitatását. Az érdemi megbeszélések tárgyköréül pedig javasolja: az új alkotmány előkészítésével és tartalmával összefüggő vélemények egyeztetését, a választási rendszer kidolgozásával és a választásokon való együttműködéssel kapcsolatos kérdések megvitatását, valamint a gazdaság stabilizálására és a szociális biztonság megteremtésére vonatkozó nézetek összehangolását. A megbeszélések elvezethetnek egy állandó konzultációs fórum létrehozásához. Mindez megteremtheti annak lehetőségét, hogy megalapozódjon a nemzeti összefogás, s hogy koalíciós partnerként különböző politikai tényezők részt vehessenek a hatalom gyakorlásában. Ugyanakkor létezhetnek alkotmányos keretek között ellenzékként megjelenő mozgalmak, pártok. Az MSZMP ezekkel is párbeszédre törekszik, vitázik, és amiben szükséges, politikai harcot folytat. 6. A többpártrendszerre történő átmenet során az MSZMP nyíltan hirdeti, hogy társadalmunkban meghatározó szerepet kíván betölteni. Ehhez alapot ad politikai ereje, a demokratikus szocialista fejlődés képviselete, társadalmi bázisa, történelmi tapasztalata. Az MSZMP meghatározó szerepét politikai eszközökkel, mindenekelőtt programjával, meggyőzéssel, tagjai személyes munkájával, magatartásával kívánja biztosítani. Ahhoz, hogy a párt a társadalmi változások élén haladjon, mindenekelőtt önmagát kell megújítania. Ez csak a politikai versenyhelyzetre való felkészüléssel lehetséges. Ennek érdekében világosabbá kell tenni hosszabb távra szóló stratégiai céljainkat, és ki kell munkálnunk egy rövidebb időszakot felölelő politikai, választási programot. E program körül kell vitákban kialakítanunk és megerősítenünk a párt politikai centrumát, szervezeteink akcióegységét. Tovább kell fejlesztenünk a (párt működésének és döntéshozatalának demokratizmusát.) pártdemokráciát. (A párt) Az MSZMP konstruktívan, a társadalomban jelentkező törekvések iránt nyitottan, társadalmi és történelmi felelőssége tudatában kíván szerepet vállalni a nagy horderejű változásokban, a fordulat végrehajtásában. 7. Ki kell munkálni a párt álláspontját a hatalomgyakorlás új módjáról, a népképviseleti és önkormányzati szervekhez, az állam intézményeihez juződő viszonyáról A politikai intézményrendszer mélyreható átalakulásában meghatározó szerepe lesz az új alkotmánynak és a választójogi törvénynek. Ezekkel kapcsolatban a Központi Bizottság (a közeljövőben kialakítja álláspontját, azt nyilvánosságra hozza és pártvitára bocsátja.) álláspontját a párton belüli viták tapasztalataira támaszkodva alakítja ki. A Központi Bizottság bizonyos abban, hogy kezdeményezései a politikai pluralizmus folyamatos kiépülésére egész társadalmunk érdekét, a kibontakozás lehetőségét, nemzeti céljainkat szolgálják. Ebben nagy nemzetközi felelősség is hárul az MSZMP-re. Pártunk felhívja tagjait és felkér minden cselekvésre kész erőt az országban, hogy felelős vitákkal, tettekkel, társadalmi összefogással legyenek részesei társadalmunk megújulásának. Budapest, 1989. március 21. 694