A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

LAKATOS LÁSZLÓ elvtárs: Tisztelt Központi Bizottság! Meghívottként, megyém párttagságának véleményéből, vitáiból, aggodalmaiból, a lakosság hangulatából és a munkánkat nehezítő körülményekről szeretnék néhány gondolatot felvillantani Önök előtt. A májusi pártértekezlet óta a párttagság hangulata és aktivitása tartalmában jelentősen változott. A kezdeti lendület és bizakodás csökkent, a tanácstalanság elvi és gyakorlati kérdésekben is jelen van. Útkeresés és elvi viták jellemzik a mai politikai életünket, amely kedvezővé válhat, ha kialakul egy összefogást erősítő nemzeti program, de ma ez hiányzik. A nehezítő gazdasági körülmények között, a politikai kiállást megalapozó központi bizottsági álláspontok, platformok hiánya még élesebben vetődik fel. A párttagság aktivitását egyre inkább az egymásra mutogatás, a felelősök keresése és az elkeseredés irányába viszi. A ma igényelt, perspekvitikus országos programot, az előremutató központi bizottsági álláspontokat a legjobban megfogalmazott helyi programok sem tudják helyettesíteni. Ezért találjuk szemben magunkat azzal a gyakorlattal, amely a véget nem érő értekezletek permanenciájában keresi a megoldást. A politikai küzdőtéren való helytállás helyett, befelé fordulva, önmagunkkal foglalkozunk. A Központi Bizottság, a Politikai Bizottság választott tisztségviselőinek és tagjainak gyakran változó álláspontjai és az egyéni megközelítései sokkolják a párttagságot. Mindezek alapján megfogalmazódik, hogy a vezetésben nincs egység. A különvélemények és azok gyors változásai a kapkodás látszatát keltik, sőt, soraink szétzilálásához is vezethetnek. Az indokolatlan sietség, különösen a politikai felépítményt jelentő intézményrendszer változtatásában, eredménytelenséghez, a tömegek támogatásának elveszítéséhez vezethet. Döntő, hogy amíg érezhető elmozdulás a gazdaságban és a lakosság életszínvonalában nem mutatkozik, az intézkedéseinkbe vetett hit és bizalom, a tudati azonosulás és cselekvés nehezen érhető el. Ma olyan a vélemény, hogy a pártra külső nyomással erőltetik a változtatást. A gazdasági és intézményrendszer reformja nem szakadhat el egymástól, mert oda jutunk vissza, amit elhagytunk vagy el szeretnénk hagyni, a kisebbség diktátumához. Időt kell adni a lépések megfontolt és alulról is kiérlelt, támogatott megtételére. Nem hiszem, hogy a reform és a türelmetlenség szükségszerű együttes lehet, ettől még a polgári társadalmak politikusai is óva intenek. Sokan felteszik a kérdést: talán félünk a visszarendeződéstől? Nem hiszem. Nem, mert elhatározásunk a megújulásra felelősségteljes. A korábban választott gyakorlat a mai gondokhoz vezetett. Ebből csak előbbre lehet lépni, de átgondoltan. Amennyiben elhamarkodottan lépünk, gazdasági-társadalmi összeomlás lehet az ára, amit egyetlen józan társadalmi erő sem kívánhat. A májusban elhatározott elvekhez kell tartani magunkat, amíg arra illetékes testület, a párttagság legmagasabb fóruma meg nem változtatja azt. Ha azokat az azóta eltelt idő meghaladta, akkor az előrelátásunkkal volt baj, tehát újra kell értékelni a párt helyzetét, a társadalmi mozgásokat. A hosszú távú program hiánya miatt nemcsak a pártértekezleten elfogadott álláspontok követendők a párttagság számára, hanem természetesen azok az álláspontok, amelyek kialakítását a Központi Bizottságtól várja. Azok változtatása, egyes emberek vagy csoportok által tett ellentmondásos megállapítások bizonytalanságba taszíthatják a párttagságot. A gazdasági helyzetünk 1989-ben sem lesz jelentősen jobb. A gazdasági stabili52