A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

fogjuk tudni hasznosítani, van most már mit kezünkbe venni, van most már mivel magyarázni. Ettől függetlenül néhány megjegyzést szeretnék tenni az írásos anyaggal kapcsolatosan.

26 Előre kívánom bocsátani, hogy Grósz elvtárs szóbeli kiegészítésével egyetértek. Már mondták előttem, de én is megismétlem, hogy jónak tartom, nem a válságot tartom jónak, hanem azt, hogy kimondjuk. Nem köntörfalazunk, szembe kell néznünk a valósággal és nem szabad ezt tovább szépítgetni. De egyetlenegy gondom van a válsággal, nem szerencsés, hogy az okot rögtön a gazdaságra vezetjük vissza. Úgy gondolom, hogy ez már következmény, és ez nemcsak a gazdaságban keresendő, hanem ezt megelőzték politikai döntések is. Az első fejezettel kapcsolatosan a 2. oldal utolsó előtti bekezdését megítélésem szerint le lehetne rövidíteni, mivel a különböző okokat — amire hivatkozunk — nem nevezzük meg, és csak annyit kellene megfogalmazni, hogy a többpártrendszerre való áttérés elkerülhetetlen realitássá vált, ugyanakkor a többpártrendszerhez számos illúzió is tapad, mintha alapvető gazdasági-társadalmi problémáinkra önmagában ez adhatná a megoldást. Úgy gondolom, hogy ezt mindenképpen kellene az állásfoglalás-tervezetben is szerepeltetni. A 3. oldalon, az első bekezdés közepén szól a különböző szervezetek viszonyáról. Pontosabban az a mondat, ahol a különböző szervezeteknek pártunk politikájához, álláspontjához való viszonyáról szól. Megítélésem, hogy szerencsésebb lenne a valósághoz, a realitásokhoz viszonyítanunk. A valósághoz való viszonyt kellene erősíteni. Úgy gondolom, hogy a párt sem tévedhetetlen, és ez a viszonyítás ne a párt, hanem a valóság legyen. Ma nemzeti egység kell a gazdaság kibontakoztatásához. És ezt is meg kell őszintén mondanunk, hogy ezt elsősorban a munkánkon keresztül kellene érzékeltetni, és érzékeltetnünk is, hogy ma a pártnak szüksége van a tömegekre, és talán meg lehetne azt is kockáztatni, hogy ez nem fordítva van ebben az időszakban. A harmadik fejezettel, az átmenet a többpártrendszerre című fejezetnél; ebben a kérdésben jó lett volna a párttagságot megkérdezni, de már Grósz elvtárs a szóbelijében említette, hogy ez vitára kerül. Biztos, hogy így teljesebb lett volna már a kép, de valószínűnek tartom, hogy ez így ki fog teljesedni. A 4. oldal 3. bekezdésében, de az állásfoglalás is foglalkozik a hegemón szereppel. Úgy ítélem meg, hogy ezzel bővebben kell foglalkozni, bővebben kell kifejteni, mert lekerül az alsóbb pártszervezetekhez is, és azt hiszem, hogy — már elnézést — nem istenverés, ha megközelítjük jobban, mint csak pusztán annyit, hogy hegemón szerep. A 6. oldalon az első bekezdés: úgy ítélem meg, hogy ma már nem kellenek a szólamok és ezeket el lehetne hagyni. Ma már a párttagság szólamtól mentes, őszinte állásfoglalásokat vár, körítésmentesen, és ma már elmondhatjuk, hogy ígérgettünk nagyon sokat. Ne tegyük ugyanazt, amit évekkel ezelőtt is megtettünk. Most úgy érzem, hogy a tetteken van a sor, és még ez a szándék pillanatnyilag érezhető is. Ha már szót kaptam, az előterjesztés felett én úgy érzem, hogy elmondtam a véleményemet, néhány megjegyzést még hadd tegyek. A pártértekezleten, de azóta is több alkalommal megfogalmaztuk ebben a testületben is, hogy vissza kell nyernünk az emberek bizalmát. Sajnos az utóbbi időben már szólamnak tűnik ez is, mert a hogyanjára valahogy nem jöttünk még rá, hogyan nyerhetjük vissza. Az élet az ellenkezőjét bizonyítja. Már sokan mondták a 50