A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)
Előszó Jelen kiadvány elsőkét kötete annak a tervezett forrás-publikáció sorozatnak, amelyben a Magyar Országos Levéltár nyilvánosságra kívánja hozni a volt Magyar Szocialista Munkáspárt országos vezető szerveinek üléseiről készítettjegyzőkönyveket. A pártállami berendezkedésnek megfelelően ezeken az üléseken döntöttek hazánk gazdasági, társadalmi és kulturális életének minden lényeges kérdésében. Az elmúlt több mint három évtizedes időszak, a „szocialista" Kádárrendszer történetének talán legfontosabb forrásegyütteséről van szó. Úgy gondoljuk, ez a körülmény önmagában indokolja a vállalkozást. Reméljük a pénzügyi fedezet is rendelkezésre áll majd, s így minél előbb kézbe vehetők lesznek a sorozat kötetei. Mind a Központi Bizottság, mind a Politikai Bizottság jegyzőkönyveit közzé kívánjuk tenni. Abban még nem született végleges döntés, hogy a jegyzőkönyvek minden évfolyamának teljes terjedelemben való publikálására vegyünk-e irányt, vagy pedig a „csendes" évek esetében a forrásérték alapján válogatott anyagot közöljünk csupán. A hatalmas terjedelem nyilván a második megoldást engedi meg. Természetesen a „lényeges" évek (mintpl. 1957—1959 vagy 1988—1989) anyagát ebben az esetben is teljességében publikáljuk. Magyarázatot kíván az a döntésünk, hogy a vállalkozást a volt MSZMP utolsó évében keletkezett dokumentumainak közreadásával kezdjük. Az ok egyszerű: a bel- és külföldi kutatók érdeklődése egyértelműen a magyar rendszerváltozás, az egypártrendszerből a többpártrendszerbe való átmenet szempontjából döntő 1989-es év jegyzőkönyvei iránt nyilvánul meg leginkább, mi pedig fontosnak tartjuk, hogy ez az igény mielőbb kielégítést nyerjen. Hangsúlyozni kell, hogy forrást kap kezébe az olvasó. Olyan közlési apparátussal, amely kizárólag a kiadvány használhatóságának elősegítését szolgálja, s nem ad kommentárokat, „eligazító" jellegű magyarázatokat. Kiadványunkat azzal a meggyőződéssel ajánljuk a történészeknek és minden érdeklődőnek, hogy e kötetekkel az 1989-re vonatkozó különböző rendű és rangú visszaemlékezések kavalkádjában garantáltan hiteles „történelmet '' kapnak kézbe. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik a kiadvány megjelenését lehetővé tették. Lakos János