A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

dal pontosítva, a kormánnyal egyeztetve hozza nyilvánosságra a Központi Bizottság. Nem engedhetjük meg, hogy késlekedjünk, hogy hónapok múljanak el, amíg az új vagy kiigazított kormányprogramban válaszol Németh Miklós elvtárs az általunk ma megtárgyalt kérdésekre. Javaslom, hogy Berecz János elvtárs előadói beszédét és az írásos előterjesztést az iméntiek figyelembevételével hangolják össze és dolgozzák át. Úgy ítélem meg, helyes az az álláspont, hogy ígérjünk kevesebbet, de azt teljesítsük. A garanciákat ugyanakkor kézzelfoghatóvá kell tenni. Legfőbb garancia a cselekvő ember lehet. Végezetül engedjék meg, hogy a Tanácsadó Testület anyagát dicsérjem. Úgy tűnik, jó dolog ez a Tanácsadó Testület, üdvözölni kell a munkáját még akkor is, ha egy kicsit csípős a nyelvezete, de nem árt az, ha magyarul beszélnek a Tanácsadó Testület tagjai. Köszönöm szépen. GRÓSZ KÁROLY elvtárs: Köszönöm Bereczky elvtárs, Hoós János elvtárs következik, utána Steiner Arnold elvtárs. HOÓS JÁNOS elvtárs: Tisztelt Központi Bizottság! Nagyon jó lenne egy olyan programot kialakítani, ami összhangban van távlati célrendszerünkkel, és egyben választ ad a jelenlegi válságjelenségek megoldására is. Lényegében erre irányult a kérdésem, és a vita — úgy gondolom — mintha megerősítette volna. Látnunk kell: a válság sikeres menedzselésének tétje az, hogy megnyílik-e az út a gazdaságunk modernizálásához vagy, ahogy a dokumentum jelzi, hosszú időre elkanyarodunk a világgazdasági fejlődés vonalától, és jelentősen csökken esélyünk a világgazdaságba való integrálódástól. Ezért énszerintem a mát és a holnapot együtt kell kezelni. Ez hozzátartozik a realitáshoz is. Ilyen szempontból — nem tudom én most milyen platformhoz tartozom, a reform vagy a realisták platformjához —, de én úgy érzem, hogy még talán mindig nem nagyon néztünk szembe a realitásokkal, és ez sok tekintetben illúziókat is takar. Én úgy látom, hogy az MSZMP [azt] nem engedheti meg magának, hogy csak egy célmodellt vázoljon fel, egyszerűen a múltjából, jelenéből ez nem lehetséges, és jó lenne ezt a hátrányunkat előnyünkre változtatni, ahogy Berend elvtárs mondotta. Tudniillik az alternatív platformokat átnézve, ők is nagyon erősek a jövőt illetően, de a következő két-három évet vagy nem merik átgondolni, vagy nem akarják átgondolni, vagy nem tudják átgondolni. [És erről, elvtársak, azért többet tudunk, mint ami le van írva.] Erről szeretnék én néhány szót szólni nagyon vázlatosan annak érdekében, hogy ezt a programot erősítsük a tekintetben — ahogy mondottam —, az átmenet vonatkozásában is mondjunk valamit. Először is látnunk kell azt, hogy rendkívül nagyok a determinációk, és ezek a determinációk nemcsak a mi hibánkból adódnak, hanem nemzetközi körülményekből is adódnak. Ezt is jó lenne figyelembe venni. Az egyik determináció: van itt egy aszimmetrikus mozgástér, todniillik, amíg az elmúlt évtizedekben gyakorlatilag egy viszonylag dinamikus gazdaság mellett nem nagyon használhattuk ki a politikai mozgásteret, vagy ez minimális volt, addig most egy rendkívül determinált gazdasági helyzetben, rendkívül dinamikus politikai szituációt élünk, és ez hovatovább már nagyon komoly ellentmondásokat is takar. Tehát egy ilyen aszimmetrikus mozgástérben kell a feladatokat megoldani, különösen az elkövetkezendő egy-két évben. 520